Back to top

Ismét hazavárták a dunaszerdahelyieket

Publikálva: 2017, április 30 - 13:28
Szombaton este a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ adott otthont a Szent György-napok keretén belül a városi díjak átadásának és a harmadik ízben megrendezett Hazaváró találkozónak.

A hazaváró idén is lehetőséget adott városunkból elszármazottaknak, hogy visszatérjenek és együtt ünnepeljenek velünk. Az ünnepség során pedig pedig nekik is járt a taps, mert lehet, hogy ma már a jelenlegi lakhelyükön érzik magukat otthon, de Dunaszerdahely továbbra is szerdahelyieknek tekinti őket, hisz itt születtek, meghatározó gyermekkori élményeik ide kötik őket, vagy ha nem is a városban látták meg a napvilágot, életük egy szakaszában itt voltak otthon.

A Hazaváró Találkozóra többen elfogadták az önkormányzat meghívását, akik a színpadon is üdvözölték a jelenlévőket és Hájos Zoltán polgármestertől, aki köszöntötte is őket, átvehették a város oklevelét. Most őket mutatjuk be röviden.

Ďurmek Jaroslav családja 1946-tól élt Dunaszerdahelyen egészen 1958-ig. Ďurmek úr városunk szülöttje. 1951-ben született, majd hét évesen került el Dunaszerdahelyről. Tanulmányait a Kassai Elektrotechnikai főiskolán végezte. Ma Trencsénben él és elektro-projektánsként dolgozik. Feleségével együtt érkezett városunkba.

Bognár Péter Dunaszerdahelyen nőtt fel. A Gorkij utcai iskola, a kis Fókusz, énekkar, szavalóversenyek, ezek a legemlékezetesebb gyerekkori élményei, amik városunkhoz kötik. A gimnázium elvégzése után Selmecbányára került. 1988-ban kezdte meg külföldi tanulmányait Drezdában, ahol társadalomtudományi szakra járt. Diplomáját már a Műszaki Egyetemen szerezte. Drezdából, az egyetemi éveket követően közvetlenül egy német tulajdonú barkácsáruház lánchoz, az OBI-hoz került, melynek magyarországi piacra lépésében vett részt 1994-ben. Jelenleg önálló tanácsadóként dolgozik és elsősorban a kereskedelem fejlesztésében vesz részt. Lassan 30 éve nem él Dunaszerdahelyen, de még mindig varázslatos érzés tölti el, mikor a városba érkezik.  

Baculák Alica Dunaszerdahelyen született 1971-ben, általános iskolai tanulmányait a mostani Vámbéry Ármin Általános Iskolában, majd a középiskolát a helyi magyar gimnáziumban végeztem.1988-ban Selmecbányán érettségizett, majd a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem elvégzését követően a Közép-Európai Egyetemen folytatta tanulmányait. A diákéveket követően Budapesten telepedett le. 2000 és 2001 között aktívan részt vett a révkomáromi Selye János Egyetem létrehozásában. Pályafutása során leginkább az ingatlanszakma különböző területein tevékenykedett, jelenleg Budapesten egy nemzetközi pénzintézet ingatlangazdálkodási vezetőjeként dolgozik. 2001-ben férjhez ment és 2002-ben ikerlányai születtek, majd 2003-ban harmadik lánya is megszületett. Jelenleg Gödöllőn él családjával.

Domonkos Tibor jelenleg Budapesten él. Édesanyja dunaszerdahelyi születésű, míg édesapja Bacsfán született. Mindkét diplomáját Budapesten szerezte meg. Angolul, németül, oroszul és szlovákul is beszél. Gyermekkorában gyakran töltötte a nyarat Csallóközi rokonainál. A jelenleg nyugdíjas éveit töltő DAC törzsszurkoló minden egyes hazai mérkőzésen személyesen szurkol kedvenc csapatának.

Gombos Brigitta Dunaszerdahelyen született és jelenleg a Idea Tanácsadó Iroda kft. ügyvezető igazgatója és trénere. Biológus-környezetvédő szakos és mérnök- közgazdász szakos diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg. Tanácsaadó irodája cég stratégia vezetéssel, különböző csapatépítő- és értékesítési tréningekkel és külső tanácsadással foglalkozik. Azon szervezetfejlesztési változásoknak híve a vezetőfejlesztés és együttműködés-fejlesztés területén, amelyek a változó követelmények mellett a harmónia és a kölcsönösség mentén szerveződnek.

Az oklevelek átadását követően Csiba Julcsi énekelt a közönségnek.

Kapcsolódó képgalériáinkat itt érhetik el: díjátadó 1. rész, díjátadó 2. rész

Ezt már olvasta?

Cookies