Back to top

Ismét hármat rúgott a DAC

Publikálva: 2018, október 6 - 21:28
Újabb győzelem, újabb remek futball! Šatka szenzációs bombagóllal nyitotta ki a gólcsapot, majd egyenlített az ellenfél, de miután még kettőt berámoltunk nekik, nem volt kérdés, hová vándorol a három pont. Tizennégy napon belül az ötödik tétmeccsünket is győzelemmel zártuk.

A mérkőzés előtt a szurkolók abban bíztak, hogy a jelenlegi sikerszériát tovább lovagolva ismét látványos támadófutballal rukkolnak elő a játékosok, és magabiztosan begyűjtik az újabb három pontot. A kezdő tizenegyet nézve erre minden esélyünk megvolt, noha maguk a srácok azt hangsúlyozták, hogy maximális alázatra, összpontosításra és eltökéltségre lesz szükségünk a meccsen. A mérkőzés első pillanatai még az ismerkedéssel teltek, de az 5. percben máris feljegyezhettük az első helyzetünket. Nyomás alá helyeztük az aranyosmarótiakat, Kalmár gyors egymásutánban három szögletet is elvégezhetett, de gólnak egyik sarokrúgást követően sem tudott tapsolni a szépen megtelt lelátó. A 13. percben csupán centiken múlott, hogy Kalmár nem talált Krnáč hálójába. A Hyballa által meghonosított gegenpressingnek köszönhetően nagyon gyorsan visszaszereztük a labdát, és azonnal ellentámadásba lendültünk. Herc labdaszerzései örömszámba mentek. A 18. percben mégis majdnem előnybe kerültek a vendégek, Jedlička azonban százszázalékos helyzetben óriásit hárított. Švecre nem figyeltünk kellőképp, de ajtó-ablak helyzetben a kapusunkba durrantott. „Jó kis meccs ez!” – jegyezték meg többen a VIP szektorban, és akkor még nem is sejthették, ami ezután következett. Történt ugyanis, hogy a 25. percben Šatka labdát kapott a kezdőkörben, majd gondolt egyet, és elindult vele a kapu irányába. Aztán, mikor nagyjából 25 méterre járt az alapvonaltól, már nem gondolkodott tovább, és akkora gólt akasztott Krnáč hálójába, hogy ha nem ez a találat nyeri a Hónap gólja versenyt, nincs igazság a földön – 1:0. Káprázatos lövés volt, amely után még a felső léc is besegített, hogy a labda a gólvonal mögé pattanjon. Percekig csak ámultak a szurkolók a bombagólon. A 37. percben Kalmár egy kötényt kiosztva lőhetett volna újabb gólt, de kimaradt a helyzet, majd szinte a semmiből kiegyenlítettek a marótiak. A 40. percben Richtárech játszotta magát tisztára, és éles szögből gurított Jedlička háta mögé – 1:1. A félidei eredmény azonban nem maradt döntetlen, mert az agilisan játszó Herc Kalmár mélyről jövő passzát a félidő végét jelző sípszó előtt gólra váltotta – 2:1. 

Térfélcsere után szinte kikopott a fű a szögletzászlónál, annyiszor állt oda Kalmár, hogy elvégezze a sarokrúgásokat, de hiába jöttek tőle a hátra- vagy betett labdák, nem tudtunk élni a lehetőséggel. Ekkor a vendégek pár percre átvették az irányítást, és a védelmünk megingásait majdnem ki is használták. Casado az 51. percben még a kapufát is eltalálta. Hyballa közben megalkuvást nem ismerve hajtotta a csapatot, és a srácok vették is az edzői ukázt, mert rövidesen ismét magunkhoz ragadtuk a kormányrudat. A 63. percben ordító helyzetet hagytunk ki! Bayo kiváló labdával hozta gólhelyzetbe Vida Kristophert, aki a kapusba lőtte a tutit. Kicsivel később Bayo fejelt centikkel mellé. Közben pedig pályára lépett Tretyakov is, aki új színt hozott a csapat játékába. A bal oldali védők elmormolhattak néhány Miatyánkot, hogy ne csináljon teljesen bohócot belőlük a fiatal ukrán. A csapat igazán szórakoztató játékát látva nem csoda, hogy a lelátó is rákezdett a „Ki a jobb? Dé-Á-Cé!” – kérdezz-felelekre, de a következő pillanatokban már újból gólt kiáltottak. A 15. szögletünk ezúttal Davishoz került hátra, akinek volt ideje arra, hogy mérnöki pontossággal célba vegye Bayo fejét, csatárunk pedig ezúttal nem hibázott, és a jobb kapufa mellé helyezett – 3:1. A gólöröm pillanatában még nem sejtett,  hogy később még kettőt is rúghatott volna, de sajnos ismét csak beigazolódott, hogy ő fejjel az igazi. Előbb a 81. percben lőtt tiszta gólhelyzetben az ellenfél kapusába, három perccel később pedig ugyancsak kihagyta a kihagyhatatlant: a felezővonaltól egyedül tört kapura, de a döntő pillanatban hibázott, és csak szöglet lett a gólért kiáltó támadásból. A mérkőzés utolsó perceiben a 7089-es nézősereg felállva tapsolta meg a fiúkat, és köszönte meg az újabb remek teljesítményt.  

A találkozó előtt a játékosok úgy nyilatkoztak, hogy hiába a táblázatbeli különbség a két csapat között, ha nem lesznek kellőképp elszántak, baj is lehet. De nem lett! Mert a fiúk újabb remek teljesítménnyel örvendeztették meg a stadionba kilátogatókat. Ez a forduló remekül alakult a számunkra, mivel a Slovan otthoni pontvesztése miatt ötről háromra faragtuk velük szembeni hátrányunkat, és megőriztük a táblázaton elfoglalt második helyünket. A válogatott szünet miatt most kéthetes pihenő vár a csapatra, s legközelebb ismét hazai környezetben lépünk pályára: két hét múlva a Zólyombrézót látjuk majd vendégül a MOL Arénában.

Edzői értékelés:                    

Peter Hyballa (DAC): „Minden elismerésem az Aranyosmarótnak. Nem volt könnyű ellenük játszani. Ilyen ellenféllel szemben gyorsnak kell lenni, jól kell cselezni, de mi nem igazán találtuk a ritmust. Ekkor azonban megmutatkozott, hogy milyen egyéni erők rejlenek a csapatunkban. Nem volt jó a tempónk, de Šatka egy individuális megmozdulással megszerezte a vezetést. A szünetben elmondtam, hogy gyorsítani kell a játékunkon. Vidának, Divkovićnak, Hercnek és Bayónak is volt egy-egy jó elfutása, négy-öt gólhelyzetünk is volt. Bayo fejjel állította be a 3:1-es végeredményt, de korábban az ellenfél is betalálhatott volna. Büszke vagyok a fiúkra, és örülök a három pontnak, mert igazán fárasztó hét áll mögöttünk. A szurkolóinknak is kijár a köszönet, nagyszerűek voltak, és ezúttal is megtöltötték a stadiont. Mivel Pačindával kapcsolatban a héten nem nyilatkoztam, most illő lenne mondanom valamit. Úgy gondolom, ha egy játékos magát a klub fölé helyezi, akkor egy edző dolga, hogy azt a labdarúgót leállítsa. Ebben a fantasztikus klubban senki sem lehet nagyobb, mint maga a klub. A jövő héten találkozom a tulajdonossal és a sportigazgatóval, és meglátjuk, mi lesz.”

Juraj Jarábek (Aranyosmarót): „Gratulálok a hazaiaknak a megérdemelt győzelemhez. Jól szervezett védelemmel kezdtük a meccset, gyors ellentámadásokra rendezkedtünk be, Šatka mégis betalált. Sikerült azonban egyenlítenünk, de a második gólt meg kellett volna akadályoznunk. Nem szabad előfordulnia, hogy egy ilyen tapasztalt csapattal ilyen gólt kapjunk. A második félidő első húsz percében jól játszottunk, Casado kapufája jelentette a töréspontot. A fiúkat azonban meg kell dicsérnem. Ami nem öl meg, az megerősít. Tizenegy gólt rúgtunk ebben a szezonban, mind a tizenegy találatunkat más-más játékos szerezte.”

FC DAC 1904 - FC VION ARANYOSMARÓT 3:1 (2:1)

Fortuna Liga, 11. forduló, MOL Aréna, 2018.10.06., 18:00

Játékvezetők: Pavlík - Vorel, Ferenc

Nézőszám: 7089

Góllövő: 25. Šatka, 45. Herc, 72. Bayo, ill. 40. Richtárech

Sárga lap: 87. Vida K., ill. 68. Casado, 87. Brašeň

DAC: Jedlička - Davis, Huk, Šatka, Vida M. -  Bednár (60. Záhumenský), Herc, Kalmár (91. Kone) - Vida K., Divković (65. Tretyakov), Bayo

Aranyosmarót: Krnáč - Chren, Banovič, Práznovský, Čögley - Brašeň, Richtárech (84. Duga), Ľupták, Ewerton - Švec (46. Urgela), Casado (72. Ďubek)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% - 43%

Lövések: kapura: 9:3, mellé: 3:3  

Szöglet: 19:2

Les: 2:2

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies