Back to top

Ismert a Cliftonville elleni meccsek kezdési időpontja

Publikálva: 2022, június 16 - 19:58
Az UEFA megerősítette az EKL 1. előselejtezős párharc mérkőzéseinek sorrendjét az északírek ellen. Ismertté váltak a kezdési időpontok is, ugyanúgy a nyári felkészülés teljes programja.
Ismert a Cliftonville elleni meccsek kezdési időpontja

Az Európa Konferencia Liga 1. selejtezőkörének keddi sorsolása alapján az északír ezüstérmes, a Cliftonville FC lesz az első idei kupaellenfelünk. A sorsolás arról is döntött, hogy a párharc első felvonását a MOL Arénában, a visszavágót pedig ellenfelünk otthonában abszolváljuk.

Az UEFA megerősítette az említett találkozók sorrendjét, a klubok és a televíziós társaságok megegyezése után immár mindkét meccs pontos kezdési időpontja is ismert. Az első dunaszerdahelyi összecsapás július 7-én, csütörtökön 20:30 órakor kezdődik. Egy héttel később, ottani idő szerint 19:45-kor (otthoni idő szerint 21:45) lépünk pályára a belfasti Solitude stadionban.

Az EKL 1. előselejtezőjének időpontjai:
Első mérkőzés: DAC-Cliftonville, 2022. július 7., csütörtök, 20:30 óra
Visszavágó: Cliftonville-DAC, 2022. július 14., csütörtök, 21:45 (GMT 19:45)

A hazai összecsapásra szóló belépőjegyek árusítása június 29-én, szerdán veszi kezdetét. Az első két nap (június 29-30.) az új szezonbérletesek számára lesz fenntartva, a következő két napon (július 1-2.) az elővételi jog kibővül a bérlet nélküli klubkártya – DAC CLUBCARD – tulajdonosaira, majd július 3-án indul a szabad árusítás. A jegypénztárak nyitva tartását később közöljük. 

Amint megkapjuk az idegenbeli meccs belépőjegyeiről szóló információt az ellenféltől, rögtön továbbítjuk azt a szurkolóinknak.

A felkészülési találkozók pontosítása

A DAC 4 barátságos meccset vív a nyári felkészülés keretén belül. Az első már két nap múlva jön is, június 18-án, szombaton 11:00 órai kezdettel az FK Pohronie csapatát fogadjuk. A Fortuna Liga tavalyi szezonjának az utolsó helyezettje elleni összecsapáson jelen lehetnek a szurkolóink, amelyet a csatornáinkon is élőben közvetítünk (YouTube, Facebook).

Újdonság, hogy a Slovan és a Paks elleni meccsek pontos kezdés időpontja is ismert: mindkettő 17:30-kor kezdődik.

Egyúttal megtudtuk az utolsó szabad időpontra, június 25-re, szombatra lekötött ellenfél kilétét is. Aznap 11:00 órakor a magyar másodosztály újoncával, a Mosonmagyaróvárral mérkőzünk az akadémiánkon.

A DAC nyári felkészülési mérkőzései:
Június 18., szombat, 11:00 ó: DAC-Pohronie (DAC Akadémia)
Június 22., szerda, 17:30 ó: DAC- Slovan (DAC Akadémia)
Június 25., szombat, 11:00 ó: DAC-Mosonmagyaróvár (DAC Akadémia)
Június 30., csütörtök, 17:30 ó: DAC-Paks (MOL Aréna)

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies