Back to top

Ismerős Arcokkal a Felvidéki Vágtán

Publikálva: 2016, április 26 - 19:13
Június 25-én második alkalommal lesz lódobogástól hangos a sikabonyi reptér, ugyanis ekkor kerül megrendezésre a II. Felvidéki Vágta. A részletekről ma délelőtt Hájos Zoltán polgármester és Bóna Erzsébet, a szervező BONS Promotion Kft. vezetője tájékoztatta a sajtó munkatársait.

Dr. Hájos Zoltán polgármester elmondta, hogy Dunaszerdahely városának és lakosainak megtiszteltetés, hogy házigazdája lehet ennek a remek rendezvénynek. „Ez a nap nemcsak a lovassportról szól, több annál. A bátor lovasokon és gyors paripáikon kívül itt lesz Felvidék számos települése is, amelyek bemutatkozhatnak országnak - világnak. E rendezvényen való részvétellel bizonyíthatja a magyar közösség, hogy összetartó, s fogékony a jóra, az értékesre”- tette hozzá.

A Felvidéki Vágta a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama. Első alkalommal 2015. augusztus 8-án került megrendezésre Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen. A budapesti Nemzeti Vágta számos előfutammal rendelkezik, melyből három a határon túli. A szlovákiai magyar lovasok büszkén csatlakoztak a méltón hírhedt Nemzeti Vágta előfutamaihoz, a Székely- és a Vajdasági Vágta mellett.

A Vágtán résztvevő lovasok településüket képviselik. A versenyzők közül idén a házigazda lovasa mellett, még további három dobogós helyezést elérő lovas kap lehetőséget arra, hogy Magyarország szívében, Budapesten tovább képviselje otthonát. A Nemzeti Vágta- köztük a Felvidéki Vágta- nem nevezhető egyszerűen lovasversenynek. E rendezvények komoly céllal rendelkeznek. A cél többek között a kultúra és a hagyományok életben tartása. Ami azonban még ennél is fontosabb, a magyarság összefogása. A szervezők feltett szándéka, hogy a Vágta segítségével tovább éljen az érték, a kultúra, a hagyomány, és a magyarságtudat. „A mai rohanó világban szinte semmire nincs időnk. Azonban mindig törekednünk kell arra, hogy észrevegyük a fontos dolgokat, s ne hagyjuk elveszni értékeinket. A Vágtával arra szeretnénk sarkallni az embereket, hogy álljanak meg egy pillanatra és tudatosítsák, milyen gyönyörű kultúrával rendelkezünk mi, magyarok. Ezen kívül e rendezvény egyfajta összekötő kapocsként is szolgál a magyar emberek közt”- hangzottak el Bóna Erzsébet, a Felvidéki Vágta szervezőjének szavai.

A Felvidéki Vágta összdíjazása 2 000 Euró. A budapesti Andrássy úti lovas korzón Dunaszerdahelynek saját, 6 méter hosszú kiállító standja lesz, ahol nem csupán az esemény házigazdája, hanem a bekapcsolódó települések is képviseltethetik magukat.

A rendezvény kapui már délelőtt tíz órától nyitva állnak az oda látogatók előtt. Az ünnepélyes megnyitóra 11 órakor kerül sor, mely keretein belül megismerkedhetünk egy különleges hangszoborral is, a handpannal, melyet Pataky Ádám, a Rivalda Színház színésze szólaltat meg a színpadon. Ezt követően szemtanúi lehetünk az előfutamoknak, majd a döntőt délután 5 órakor láthatjuk. A belépőjegy ára 5 euró lesz, az alapiskolásoknak szóló diákjegy ára 1 euró, a kisgyermekeknek 120 cm magasságig ingyenes a belépés. Minden jegy egy 3 eurós egész napos csúszdajegyet is tartalmaz, amelyet a dunaszerdahelyi Thermalpark csúszdavilágában lehet felhasználni.

A Vágta napján a kapunyitástól egészen az éjszakába nyúlóan érdekesebbnél érdekesebb programok várják az érdeklődőket. Nagy hangsúlyt kapnak természetesen a lovas előadások. Láthatunk többek közt szabadidős fogathajtó versenyt, lovasíjász bemutatót, melyet a Bíró Kert Lovasközpont harcosai és Argyll gyalogosharcosai mutatnak be, valamint a Felvidéki Hagyományőrző Huszáregyesület bemutatóját is megcsodálhatjuk. Rajtuk kívül a Fekete Solymok is ellátogatnak hozzánk egy izgalmas íjász bemutató erejéig. Az esti órákban pedig egy igazán látványos, tüzes- táncos show-val lepnek meg minket a Harcosok Táncosai.

A programban helyet kap a kultúra és a hagyomány is. A színpadon helyet kap a Dunaszerdahelyi Nyugdíjas Klub Rozmaring Énekkara, a Csallóközi Gyermek Néptánccsoport, illetve a Dunaág Néptáncműhely is, hogy előadásukkal még gazdagabbá tegyék a Vágta műsorát.

A délutáni órákban fergeteges koncerteket hallhatunk. A műsor e részében nagy hangsúlyt fektettünk a felvidéki tehetségekre, hiszen a szervezők célja, hogy megjelenési lehetőséget kínáljanak számukra a rendezvényen. A döntő előtt az érsekújvári származású operadíva, Szeredy Krisztina kápráztatja el a nézőket hangjával. A színpadon helyet kap Csallóköz büszkesége, az Arizóna zenekar is, akik újonnan megjelenő második nagylemezük dalaival érkeznek hozzánk. A sorban őket a mindenki által ismert, Ismerős Arcok követik, akivel együtt énekelhetjük el többek közt a „Nélküled” című dalukat. Az esti órákban egy csodálatos hangú énekesnő gondoskodik mindenki jó hangulatáról, hiszen a magyarországi Megasztár tehetségkutató műsorban ismertté vált Dér Heni is örömmel fogadta a meghívást. Vele azonban még nincs vége a szórakozásnak, hiszen őt követi a dunaszerdahelyi származású művésznő, Szabó Manyi, aki egy csodás, pörgős zenei összeállítással érkezik hozzánk.

A program előkészítése során a szervezők különös figyelmet szenteltek a kisgyermekes családoknak. Ennek okán színes, izgalmas lehetőségekkel várják az apróságokat. Idén szintén beköltöznek a helyszínre a kisállatok, akiket kedvükre simogathatnak a gyerekek. Továbbá érdekes és szórakoztató kézműves foglalkozások és póni lovak kötik le a legkisebbek figyelmét is. A szervezők egy meglepetéssel is készülnek, egy lehengerlő játékudvart rendeznek be az esemény helyszínén, ami a régi vásárok hangulatát hozza vissza, ezzel biztosítva, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki megtalálja a magának legkedvezőbb elfoglaltságot.

A helyszínre való eljutás megkönnyítése sem kerülte el senki figyelmét. A rendezvény napján, délelőtt fél 11-kor útnak indul a Vágta Vonat, amely 6 különböző megállóval rendelkezik majd.

A Felvidéki Vágta számos, színes lehetőséget kínáló rendezvény, mely megszervezése igen nagy feladatot ró a szervezőkre. Azonban munkájukat ők sem tudnák maradéktalanul elvégezni, ha nem kapnának külső segítséget. Köszönet jár tehát az esemény támogatóinak, akik lehetővé teszik, hogy ez a rendezvény megvalósuljon: Thermalpark, Metrans, Wertheim, Deichmann, Merkury Market, Mediterran, COOP Dunaszerdahely, FCC Environment, BúšlakOil, Elbeva, Slovakia Ring, Southerm, Uniqa. Köszönet illeti azokat a támogatókat és magánszemélyeket is, akik munkájukkal és/vagy természetbeni felajánlásukkal segítik a szervezés sikerét.

Az egész Felvidéket megmozgató eseményről a felvidekivagta.sk weboldalon, valamint a Felvidéki Vágta facebook oldalán (facebook.com/felvidekivagta) tájékozódhatnak.

Ezt már olvasta?

Cookies