Back to top

Ingyenes vágtabusz indul Budapestre

Publikálva: 2018, szeptember 6 - 15:51
Budapesten, a Hősök terén szeptember 14. és 16. között rendezik meg a Nemzeti Vágtát, ahol a Felvidék lovasai is nyeregbe szállnak. Dunaszerdahelyről az önkormányzat ezúttal is indít autóbuszt azoknak, akik a helyszínen szeretnének szurkolni lovasainknak. Az érdeklődők szeptember 12-ig jelentkezhetnek a 031/590 39 41-es telefonszámon.

Az előzetes tervek szerint az autóbusz szeptember 15-én, szombaton reggel 8 órakor indul a városházától, mivel a versenyek délben kezdődnek az előfutamokkal. Budapestről vissza pedig 19 órakor indul a vágtabusz. A jelentkezők számától függően akár több autóbuszt is indítanak. Ha a szombati előfutamokból Dunaszerdahely lovasa bejut a másnapi döntőbe, akkor vasárnap is indul Budapestre ingyenjárat.

Dunaszerdahely lovasaként Osztényi Zoltán indul a Felvidék Kincse nyergében

Öt felvidéki lovasért izgulhatunk a Nemzeti Vágtán. A Hősök terén lezajló lovasversenyen ott lesz immár negyedszer zöldkártyával Dunaszerdahely lova és lovasa is a IV. Felvidéki Vágta házigazdájának képviseletében. Városunkat a Felvidék Kincse nevű ló képviseli, amelyet kiváló körülmények között készítenek fel már áprilistól Alagon. Aki pedig megnyergeli, Osztényi Zoltán, szintén tájainkról származik, Tósnyárasdról. Ő volt régebben a hírneves Overdose munkalovasa, és már tavaly is versenyzett a Hősök terén Dunaszerdahely képviseletében, de a verseny finisében a lova ínsérülést szenvedett. Az új lóhoz az idén nagy reményeket fűznek és az óhajtott cél a továbbjutás a vasárnapi futamokba, majd az ottani jó szereplés.

Budapesten bemutatkozik az idei IV. Felvidéki Vágta győztese, Schavel Péter is, aki Nyékvárkony színeiben diadalmaskodott  az idén júniusban megrendezett dunaszerdahelyi döntő futamban. Rajta kívül nyeregbe száll a dunaszerdahelyi döntő másik két résztvevője, Somorja és Negyed lovasa is. A második helyen a somorjai Egri Árpád végzett, aki már tavaly is versenyzett a Hősök terén.  A Vágsellyei járásbeli Negyedet egyetlen hölgyként a mezőnyben az újonc Fördős Denisaképviselte és végül a 3. helyen végzett, ő is ott lesz Budapesten.

A Nemzeti Vágta nemzetközi futamában az idén is lesz szlovák induló. A Felvidéki Vágtán 2018-ban is rendeztek szlovák futamot. Az idén három település, Sopornya, Jóka és Vágkirályfa mérettette meg magát. Sopornya lovasa Pavol Horváth végig vezetve győzött, így Szlovákiát ő képviseli majd a Nemzeti Vágta nemzetközi futamában.

A Nemzeti Vágta kísérőrendezvényeként az Andrássy úton ismét a szokásos színes forgatag várja az érdeklődőket a Vágtakorzón. Itt Dunaszerdahely városa is kap egy sátrat, ahol a vágtán részt vevő többi felvidéki településsel együtt közösen bemutatkozhatnak.

A Nemzeti Vágtáról a www.vagta.hu honlapon lehet bővebben tájékozódni. Aki a Hősök terén a lelátókról szeretné végignézni a futamokat, annak a helyszínen belépőjegyet kell váltania. A pálya közepéről viszont ingyenesen tekinthető meg a verseny.

Forrás: dunstreda.sk - pve

Ezt már olvasta?

Cookies