Back to top

Ingyenes tanácsadással segítik az eladósodottakat

Publikálva: 2022, május 15 - 07:02
Szlovákiában a tavalyi év kezdetétől 810 eladósodott személynek és családnak nyújtottak gazdasági, jogi és pszichológiai segítséget az országszerte működő ingyenes segélyszolgálatok. Jelenleg az országban 20 ilyen kirendeltség működik, idén augusztus végéig pedig újabb 26 városban nyílnak majd további kirendeltségek, ott, ahol a munkaügyi és szociális hivatalok is vannak. Erről a munkaügyi és szociális tárca adott tájékoztatást.
Ingyenes tanácsadással segítik az eladósodottakat

Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb esetben végrehajtási ügyekben és a kölcsönök, adósságok törlesztésének képtelensége, illetve elmaradása miatt fordultak a segélyszolgálatokhoz.

Olyan egyének is jelentkeznek, akik elvesztették a munkahelyüket vagy elváltak, esetleg egyéb nehéz élethelyzetbe kerültek és ennek következtében jelentősen megváltoztak az anyagi körülményeik, nem tudják az adósságukat, kölcsönüket törleszteni, de olyan emberek szintén, akik különböző csalások áldozatai lettek.

A szakemberek elsősorban arra intenek, hogy a lakosság ne csábuljon el a vonzó kölcsönök hallatán, mert ezek nagyon kockázatosak lehetnek. Azt javasolják, hogy mindenféle szerződés aláírása előtt inkább szakemberhez forduljanak tanácsért. A találkozóra pedig felkészülten menjenek. Vigyék magukkal a dokumentumokat, a banki, de az egyéb jellegű kölcsönökről szóló iratokat is. Ugyancsak a rokonoktól, ismerősöktől felvett kölcsönökről, tartozásokról írt feljegyzéseket vagy a lízingtársaságokkal illetve uzsorásokkal kötött megállapodásokról szólókat is. Szintén szükségesek lehetnek a szociális és egészségügyi biztosítóktól, a szolgáltató vállalatoktól, a ház- és lakáskezelőktől kapott felszólítások, figyelmeztetők.

Az egyének anyagi körülményeinek felmérése érdekében ajánlatos magukkal vinni a bevételeiket igazoló papírokat, a munkaszerződésüket és az adóbevallásukat is. Segíthetnek a helyzet megoldásában, ha bemutatják a bankszámla-kivonatokat, a havi kiadásaik listáját, a telefon- és internetköltségeiket, a lakhatási és egyéb rezsi kiadásaikat.

Az ingyenes tanácsadás tulajdonképpen háromféle szolgáltatást nyújt – gazdaságit, jogit és pszichológiait.

A szakemberek így együtt kezelik az eladósodottak valamennyi problémáját, ami kulcsfontosságú a nehéz anyagi helyzetük hatékony és átfogó rendezésére. Ez esetben olyan projektről van szó, amely az Európai Szociális Alap segítségével az Emberi Erőforrások Operatív Programja keretében valósul meg.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk) 

Ezt már olvasta?

Címkék: eladósodás
Cookies