Back to top

Ingyenes parkolás – még két hónap a rezidens parkolás ellenőrzéséig

Publikálva: 2021, április 30 - 06:00
Március elsejével hatályba lépett Dunaszerdahelyen az új parkolási rendszer. Rezidens parkolási részének türelmi ideje június elsejével, érvénybe lépése pedig július elsejével kezdődik – legkésőbb tehát addig kell regisztrálnia magát minden dunaszerdahelyi lakosnak a rendszerbe, ha ingyenes parkolóhelyet szeretne kérvényezni. Ennek kapcsán kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Ingyenes parkolás – még két hónap a rezidens parkolás ellenőrzéséig

Január 12-én döntött a képviselő-testület arról, hogy módosítja a parkolási rendszert a belvárosban, illetve kialakítja az éjszakai parkolás rendszerét a lakótelepeken. Mindezt annak érdekében, hogy elég parkolóhelyet biztosítsunk a lakosoknak.

Számtalanszor előfordult már, hogy valaki a munkából később hazaérve a lakótömbje előtt már nem jutott szabad parkolóhelyhez. Nos, éppen ezért dolgoztuk ki az új rendszert, ami azt segíti elő, hogy minél több dunaszerdahelyi lakos jusson szabad parkolóhelyhez. Tegyem hozzá, ingyenesen.

Természetesen az önkormányzat számol azzal is, hogy az egyes lakóövezetekben nem lesz elegendő a parkolóhely. Ez esetben bizonyára kompromisszumokkal új parkolóhelyeket is ki fogunk építeni. Ám alapjáraton azzal számolunk, hogy csökkenni fog a lakótömbök mellett parkoló autó száma.

Legalábbis más településeken, ahol az önkormányzat bevezette a rezidens parkolást, nagyjából húsz százalékkal csökkent a lakótömbök környékén parkoló autók száma. Mi is hasonlóban bízunk: hogy az autók száma csökkenni fog, illetve megosztódik.

Mint már többször elhangzott, a rendszer lényege, hogy akiknek állandó lakhelye van Dunaszerdahelyen, annak a lakókörzetében két ingyenes parkolóhelyet biztosítunk, aki pedig átmeneti lakóhellyel rendelkezik, egyet kaphat.

Ha pedig a lakótömb mellett szeretne parkolni egy harmadik-negyedik autóval, azután már fizetnie kell vagy az ingyenes alternatív parkolót használni. Ezeket az alternatív parkolókat úgy határoztuk meg, hogy közel legyenek az egyes lakóövezetekhez, nagyjából két-háromszáz méterre.

Sokan azt gondolják, azért akarnának az „ablak alatt parkolni”, mert ott biztonságosabb, és nem fogják feltörni az autójukat. Én azonban nem hinném, hogy az alternatív parkolóban kevésbé lehet majd biztonságban a gépjárművük. A tapasztalat egyrészt ugyanis azt mutatja, hogy aki lopni akar és talál is az autóban olyan értéket, amiért érdemes feltörnie azt, akkor nem fog habozni. Magyarán soha ne hagyjunk olyan értékeket a parkoló autóban, amiért érdemes lenne feltörni azt. Másrészt ma már a gyártók is gondolnak a biztonságra, az autókat már nem olyan egyszerű elkötni, mint régen. Vagyis mindegy, hogy valakinek az autója két-háromszáz méterre áll, vagy az „az ablak alatt”.

Néhány dolgot mindenképpen érdemes kiemelni az új parkolási rendszer kapcsán.

Március elsejétől a zöld rendszámú autók ingyenesen tudnak parkolni a belvárosban – ezzel is szeretnénk ösztönözni a lakosokat, hogy érdemes környezetbarát módon gondolkodni.

Fontos elmondani, hogy az egészségkárosodottaknak is érdemes minél előbb regisztrálni a rendszerbe. Korábban előfordult, hogy az egészségkárosodott személyeknek (ZŤP) járó parkolókártyát véletlenül nem tették ki az autó szélvédője mögé, és ebből parkolási probléma adódott. Az új rendszer ezt is orvosolja: ha az egészségkárosodott a megfelelő dokumentumokkal regisztrál, akár online, akár a parkolótársaság, a Municipal Real Estate Kft. az Erzsébet téri székhelyen, akkor a rendszer összeköti a rendszámmal a jogosultságot. Vagyis például a városi rendőrök már a rendszám alapján is látni fogják, ki jogosult a egészségkárosodottaknak járó kedvezményre.

A rezidens parkolás esetében a lakosok a www.rezidentneparkovanieds.sk weboldalon tudják regisztrálni a gépjárművüket.

Ott meg kell adni a kért adatokat, a lakhelyet, illetve beszkennelni a kocsi papírjait és mindenféle olyan dokumentumot, ami igazolja, hogy jogszerűen használják az autót. Értve ez alatt például, ha lízingelt az autó vagy akár a családon belül kölcsönzik, esetleg céges és a cég ügyvezetője használja azt. A város természetesen nem akar belenyúlni a jogviszonyokba, csupán rálátást szeretne, ki használja a parkolókat.

A regisztráció során a gépjárművek bekerülnek a parkolási rendszerbe. Az állandó lakhellyel rendelkezők két gépkocsit tudnak ingyenesen regisztrálni. A harmadik–negyediket azonban már parkolódíj ellenében tudják a lakótömb mellett parkoltatni, vagy ha nem akarnak erre pénzt költeni, használhatják az ingyenes alternatív parkolót.

Természetesen azoknak is ingyenes lesz ez az alternatív parkolás, akik nem akarnak a rendszerbe regisztrálni. Mi azonban mindenkit arra ösztönzünk, regisztráljon. Előfordulhat ugyanis, hogy akár megszokásból is leparkolunk ott, ahol – regisztráció híján – már nem szabadna. És utána jönnek a problémák...

A lakótelepeken a parkolást június 1-től már ellenőrizzük, de még egy hónapos türelmi idővel. Július 1-től azonban érvénybe lép a testület által elfogadott rendelet. Tehát még két hónap áll a lakosság rendelkezésére, hogy regisztrálják autóikat. Ezt eddig 800 lakos már meg is tette!

Aki Dunaszerdahelyen él, és még nincs ide bejelentkezve, ebben az időszakban megteheti, vagyis kérvényezheti az állandó vagy átmeneti lakhelyet a városi hivatalban. Az újonnan bejelentkezettek számára is biztosítani fogjuk a két vagy egy ingyenes parkolóhelyet.

Június 1-től a sok esetben két-három helyet is elfoglaló kis- és nagyteherautók azonban már ki lesznek tiltva a lakóövezetekből.

Magyarán számukra a blokk melletti parkolás meg fog szűnni. Tegyük hozzá, ez az éjszakai parkolásra vonatkozik. Napközben, ha szerelőautó jön, lehetőség van a parkolásra vagy az áru kirakodására, de 18.00 órától már nem lesz mód ezekkel az autókkal leállni a lakótelepi parkolókban.

Amit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy minden nap 18.00 órától másnap 8.00 óráig tart az az éjszakai parkolás, amely kötöttséget jelenthet azoknak, akik nem regisztrálnak. Az, aki ott lakik és regisztrál, természetesen 0–24 órában ingyenesen parkolhat. Ha valaki látogatóba érkezik, számára egy órára ingyenes lesz a parkolás. Ehhez azonban regisztrálnia kell a ClicPark applikációban, megadva a kért adatokat. A rendszer SMS-t küld a számára mielőtt lejárna a parkolási idő, illetve jelzi a megfizetett parkolást is.

Hétvégeken nem lesz fizetős a parkolás – ha úgy tetszik, péntek 8 órától vasárnap 18 óráig ingyenesen parkolhatunk a lakótömb mellett. Abban az esetben, ha a munkaszüneti nap például péntekre esik, akkor csütörtök 8 órától vasárnap 18 óráig, ha hétfőre, akkor pedig péntek 8 órától hétfő 18 óráig állíthatjuk le ingyenesen az autónkat. Ha az ünnepnap hétköznapra, teszem azt keddre, szerdára vagy csütörtökre esik, akkor az előző nap 8 órájától az adott nap 18 órájáig ingyenes lesz a parkolás. Emellett ingyenes lesz húsvétkor, illetve karácsonykor. Magyarán, ha jönnek a rokonok, nem lesz gond számukra a parkolással.

Tisztelt dunaszerdahelyiek, az önkormányzatnak az volt a parkolási rendszert érintő alapvető filozófiája, hogy a munkanapokon hazaérkező lakosok találhassanak a maguk számára szabad és ingyenes parkolóhelyet.

Végül azt is el kell mondani, hogy a rendszer bevezetése után néhány hónappal analizálni fogjuk a parkolási helyzetet, vagyis megnézzük, hol mennyi parkolóhelyre lenne még szükség. Így derül ki majd a számunkra, valójában mennyi parkolóhely szükséges egy-egy lakótelephez, és ezt követően tudunk majd célzottan cselekedni, bevonva a lakóbizalmikat is. Ahol nem lesz így sem elegendő a parkolóhely, ott készek leszünk újabb parkolóhelyeket kiépíteni.

Még időben vagyunk, kérek ezért minden dunaszerdahelyit, saját érdekében mielőbb regisztráljon a parkolási rendszerbe!

Ezt már olvasta?

Cookies