Back to top

Indul az új bajnoki idény!

Publikálva: 2016, július 17 - 08:59
Vasárnap immár a 22. élvonalbeli szezonját kezdi meg a DAC, az első fordulóban a zsolnaiak új műfüves pályáján vendégeskednek. Ötvennyolc nap után játszanak újra tétmeccset, kezdés 19.30 órakor.
Indul az új bajnoki idény!

Alig két hónappal, pontosan ötvennyolc nappal az előző évad utolsó fordulója után immár a 22. szezonját kezdi meg a DAC az élvonalban. Az eddigi legjobb helyezésünket az 1987/88-as és 1993/94-es idényben értük el, amikor is a harmadik helyen végeztünk, tavaly hetedikként zártunk.

Új arculattal vágunk neki az új évadnak, amit a csapat a pályán is meg szeretne mutatni. A nyári szünetben a kapus Tofiloski, a hátvéd Kocsis, a szélső Vida és a lett válogatott támadó, Šabala érkezett erősítésként, míg Németh Zs. és Sabler vendégjátékuk letelte után tértek vissza Dunaszerdahelyre. Kocsis sérülés miatt hosszabb időre harcképtelenné vált, és rajta kívül a sérült Brašeň, Davis, Egri és Mészáros játékával sem számolhat az új edző, Németh Krisztián és asszisztensei, Borbély Balázs és Branislav Fodrek.

A zsolnaiak hatszoros bajnokként javítani szeretnének a tavalyi ötödik helyezésükön. A nyáron rekordösszegért adták el Bénest Németországba, és az erősítések kiszemeléskor is elsősorban külföldre tekintettek. A középpályára megszerezték a német Mandiangut, a támadósort a nigériai Otubanjoval erősítették meg, míg a védelembe Borčicéről a kolumbiai Herrera, Ostraváról pedig a cseh Kaša érkezett, bár az ő átigazolása komplikációkba ütközött, így ellenünk valószínűleg még nem lép pályára. Az MŠK egykori gólvágóját, a gambiai Momodou Ceesayt is erősen csábítja vissza.

1985 szeptemberében éppen a Zsolna ellen szereztük meg az első élvonalbeli találatunkat és győzelmünket is. A mai lesz a két csapat immár negyvenedik egymás elleni összecsapása a legfelső vonalban, az eddigi 39 találkozót nézve enyhén az ellenfelünk felé billen a mérleg nyelve. Az 1985/86-os idény óta 19-szer szerepeltünk Zsolnán, ezek közül kétszer sikerült győznünk: 1993 őszén (0:3, gólszerzők: Diňa 2, Radványi) és 1995 tavaszán (0:1, gólszerző: Kuna), hét mérkőzés pedig döntetlennel ért véget.

Az elmúlt idényben a két együttes négyszer találkozott: háromszor a bajnokságban (a 4. fordulóban Kwin és Jelic góljai után 1:1-es döntetlen született a Dubeň alatt, októberben Polievka büntetője döntött az otthoni 1:0-s győzelmünkről, áprilisban pedig ellenfelünk odahaza 4:1 arányban diadalmaskodott Haskic 2, Diaz és Špalek találataival, míg csapatunk gólját Pačinda szerezte), és március 15-én a kupában csapott össze a két együttes, amikor is ellenfelünk odahaza Špalek, Vavro és Paur találataival 3:0-ra győzött. Ebben a kalendáriumi évben kétszer is háromgólos vereséget szenvedtünk Zsolnán, van tehát miért visszavágnunk nekik…

Helyezés a 2015/16-os idényben:

Teljes:

5. Žilina 33 14-6-13 58:46, 48 pont

7. DAC 33 12-7-14 38:42, 43 pont

Hazai pálya:

4. Žilina 17 10-4-3 40:16, 34 pont

5. DAC 16 10-3-3 24:12, 33 pont

Idegenben:

7. Žilina 16 4-2-10 18:31, 14 pont

10. DAC 17 2-4-11 14:30, 10 pont

Ősz:

4. Žilina 19 10-3-6 39:25, 33 pont

5. DAC 19 8-4-7 27:22, 28 pont

Tavasz:

7. Žilina 14 4-3-7 19:21, 15 pont

8. DAC 14 4-3-7 11:20, 15 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 21 idény, 657 mérkőzés: 210-159-288, gólarány 737:970

Žilina: 53 idény, 1560 mérkőzés: 641-356-563, gólarány 2353:2149

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 39  12-12-15, gólarány 36:53

Az ellenfél otthonában: 19  2-7-10, 13:35

A Fortuna Liga 1. fordulójának műsora és eredményei:

Szombat, 2016. július 16., 19.00: Michalovce-Trenčín (2:1), Zlaté Moravce-Myjava (1:2), Ružomberok-Prešov (1:0)

Vasárnap, 2016. július 17., 19.00: Senica-Slovan, Podbrezová-Trnava, 19.30: Žilina-DAC

A Zsolna-DAC bajnoki mérkőzés ma 19.30-kor kezdődik, játékvezetők Vnuk - Benko, Galo.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies