Back to top

Indul az év! Holnap kezdődik a sárga-kékek téli felkészülése

Publikálva: 2022, január 5 - 15:47
Csütörtök délután véget ér a pihenőidőszak a DAC futballistái számára. A Fortuna Liga tavaszi felére való téli felkészülés első edzését január 6-án, 15:00 órai kezdettel abszolválják Joao Janeiro védencei.
Indul az év! Holnap kezdődik a sárga-kékek téli felkészülése

A DAC gárdája 2021. december 17-én a Rózsahegy elleni bajnoki mérkőzéssel zárta az őszt. Ezt 19 nap téli szünet követte, amelyre azonban egyéni edzésterveket kaptak a játékosok az edzői stábtól.

„Az egyéni edzésterv futásokból és különféle erősítő gyakorlatokból tevődik össze. A konditerembe jártam edzeni, a futásokat pedig odahaza, Liptószentmiklós környékén és a városban abszolváltam. A szünet alatt szintén alaposan kipihentem magam a családommal, most pedig már várom a csapattársaimmal közösen abszolvált téli felkészülést” – állapította meg Dominik Kružliak csapatkapitány.

Az új esztendőben először 2022. január 6-án, 14:00 órakor találkoznak ismét a játékosok, az első gyakorlást pedig egy órával később kezdik meg. Még sohasem indítottuk ilyen korán a felkészülést, ám a bajnokság is az eddigi legkorábbi időpontban veszi kezdetét: a 20. forduló hivatalos időpontja 2022. február 12-e. A tavasz első bajnoki összecsapásán Nagyszombatba utazunk.

A téli felkészülés első 17 napját a MOL Akadémia hazai környezetében abszolválja csapatunk, majd egyévnyi kihagyás után egy törökországi összpontosításra utaznak a sárga-kékek. Hat felkészülési találkozó van tervben: három odahaza (Ligetfalu, Pohronie, Somorja), három pedig a félhold országában (Topolya, Kubany Krasznodar, Čukarički Belgrád).

Információ a sajtó képviselői számára: 2022. január 6-án az első edzés előtt az edzők és a játékosok 14:00 és 14:30 között állnak rendelkezésre a MOL Akadémia főépületében. A belépés OP rezsimben lehetséges. Az érdeklődők további információkat a knagy [at] dac1904.sk mailcímen kaphatnak. 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies