Jelenlegi hely

Ilyen volt a cserkésznyár a vírushelyzetben

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, szeptember 3 - 15:24 | Színes
2020 nyara a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség életében sem a megszokott módon zajlott a vírushelyzet miatt. Az idén újjáalakulásának 30. évfordulóját ünneplő szövetség cserkésztáborai részben megvalósultak, de az egészségvédelmi és a fertőzés megelőzését szolgáló intézkedések miatt sokan döntöttek úgy, hogy a nyári táborozást nem az erdőben, hanem zárt területeken, meleg folyóvízzel ellátott épületekben vagy azok közelében tartják meg.
Ilyen volt a cserkésznyár a vírushelyzetben

„Cserkészcsapataink közül 26 tartotta meg a nyári táborát, 5 csapatunk nem tudott cserkésztábort szervezni idén. Csapatainktól azt kértük, lehetőség szerint ne csatlakozzanak más cserkészcsapatokhoz, egyedül táborozzanak, és tegyenek eleget a szigorított higiéniai előírásoknak. Sokan döntöttek úgy, hogy a kiscserkész és cserkész korosztályt egy időben táboroztatják, ami rengeteg energiát és elköteleződést kívánt a cserkészvezetőktől. Az igazi cserkészromantikából talán kevés jutott erre a nyárra, de nagyon örülök, hogy mindennek ellenére is megvalósultak a cserkésztáborok, hisz egy ilyen tavasz után, amikor az online térbe kényszerült a cserkészetünk is, kiemelten fontos volt a személyes kapcsolatok erősítése közösségeinkben” – mondta Péter Dominika, az SZMCS mozgalmi vezetője.

A cserkészszövetség idén elővigyázatosságból nem valósította meg vezetőképző táborait. Ezekre a képzésekre az ország minden tájáról több száz cserkész érkezik, ami a jelen helyzetben magas rizikófaktorral járt volna. A képzésvezetőknek és a segítő tábor vezetőinek is szerveztek azonban egy-egy több napos elvonulást, amelyek nagyon jól sikerültek, a csapatépítés mellett nagyon sok kérdést, témát sikerült megvitatniuk. A nyári képzések helyett ősszel regionális szinten, kisebb csoportokba osztva foglalkoznak majd a résztvevőkkel. Ugyanilyen megfontolásból a 2020. szeptember 5-ére tervezett Országos Métabajnokság is elmarad idén, amelyre közel 350 cserkészt vártak a szervezők. „Bizakodva tekintünk előre, reméljük, hogy nem lesz szükségünk arra, hogy az őrsi gyűléseket ismét online tartsuk. Igyekszünk felkészülni erre is, elnökségünk egy alternatív működési terv kidolgozásával foglalkozik. Folyamatosan figyeljük a fejleményeket, és ezekhez igazítjuk a programjainkat. Az Országos Métabajnokságot ugyan elhalasztottuk, de mivel szabadtéri sportról van szó, biztatjuk a szomszédos csapatokat, hogy egy-egy barátságos mérkőzést bátran szervezzenek maguknak, a szükséges óvintézkedések betartása mellett” – tette hozzá Péter Dominika.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség márciusban ünnepelte újjáalakulásának 30. évfordulóját, azonban a vírushelyzet miatt az ünnepi megemlékezést egyelőre el kellett halasztaniuk. Az évforduló kapcsán több kísérőprogramot is szervezett a szövetség, mint például az „Egy újjáéledt közösség. Szemelvények a szlovákiai magyar cserkészmozgalom történetéből” című jubileumi cserkészkiállítást, amelyet szeptember 10-től 26-ig a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők. (A kiállítás a nyár folyamán Komáromban, a Duna Menti Múzeumban volt megtekinthető.)

„A koronavírus miatti megszorítások minket is érintenek, az előző évekhez képest szűkebb keretből kell gazdálkodnunk nekünk is. Szerencsére cserkészcsapatainkat helyi szinten segítik az önkormányzatok, cserkészszülők és támogatók, szervezetünk pedig támogatást kapott a szlovák oktatásügyi minisztériumtól, valamint, még ha kisebb mértékben is, de a magyar kormánytól is. A közeljövőben pedig egy internetes árverés segítségével, Facebook oldalunkon keresztül szeretnénk a kiesett bevételt legalább részben pótolni” – mondta Csémi Szilárd - Kismedve, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.

szmcs-p