Növekszik jövőre a minimálbér?
Igen, a jelenlegi 646 euróról jövőre 700 euróra emelkedik az összege, ez a növekedés viszont százalékos arányban elmarad az infláció várt értékétől. A növekedés euróban mérve 54 euró lesz az idei évhez képest, ami 8,3 százaléknak felel meg, tehát ha csak 11 százalékos inflációval számolunk, ettől is jóval elmarad.
Milyen az átlagbér Szlovákiában?
A nyáron közzétett nemzetközi összehasonlítás alapján 1185 euró a bruttó átlagbér nálunk, ami a legalacsonyabb a visegrádi országok közül. Tegyük hozzá, közben mi fizetjük ezek közül az országok közül a legmagasabb járulékokat is. A szomszédos Csehországban átszámítva 1533 euró az átlagbér, Magyarországon 1369 euró, Lengyelországban pedig 1301 euró.
Milyen mértékben növekedhetnek a bérek nálunk?
A pénzügyminisztérium szakértőinek becslése szerint jövőre a bérek 10 százalékkal emelkednek, s az életszínvonalunk már csak minimálisan romlik, vagyis az infláció már nem lesz jelentősen nagyobb a fizetéseink emelkedésénél. Idén is növekednek a bérek, de az infláció jóval gyorsabban halad, fordított jelenségre, vagyis az életszínvonal emelkedésére majd 2024-ben számítanak a szakemberek.
Van olyan változás, amely még biztosan érinti majd a béremet?
Ha Ön gyermeke után jogosult az adóbónuszra, akkor a fizetése tovább emelkedhet, vagyis tovább fog csökkenni annak adóterhe. A kormány az első változást már júliustól bevezette, ennek hatásai a most kifizetett júliusi bérben már meglátszik. Egy 15 év alatti gyermek esetében a jelenlegi 43,60 (illetve 47,14) euróról júliustól 70 euróra emelkedett az összeg, 2023 januárjától pedig ez az összeg 100 euró lesz. A 15 évnél idősebb gyermekek esetében a gyermek után járó bónusz a jelenlegi 23,27 euróról 40 euróra, a következő év januárjától pedig ez az összeg 50 euróra emelkedik. A 15 év alatti gyermek esetében tehát 30 euró a 15 év feletti esetében pedig 10 euróval növekszik majd az adókedvezmény, vagyis ennyivel több lesz a nettó bére.
Vannak az adóbónuszt korlátozó tényezők?
Az adózó számára korlátozva van, az adóösszeg hány százalékára vonatkozhat a kedvezmény:
1 gyermek - 20 %
2 gyermek - 27 %
3 gyermek - 34 %
4 gyermek - 41 %
5 gyermek - 48 %
6 és több gyermek - 55 %
ma7.sk
Ezt már olvasta?
A jubilánsokat köszöntötték advent második vasárnapján
A Sikabony Polgári Társulás, ahogy az már évek óta...