Back to top

Igazi egységet alkotva lettek országos bajnokok

Publikálva: 2019, június 12 - 15:44
A HC DAC Dunaszerdahely U14-es csapata bejutott az országos nyolcasdöntőbe, ahol a megyei bajnokok mérhették össze tudásukat a június 7-9. között Bártfán megrendezésre kerülő tornán. A sárga-kék lányok a sorsolást követően Stomfa, Nagymihály és a hazai Bártfa csapataival kerültek egy csoportba. A csoportból még egy vereség, egy döntetlen és egy győzelem mérleggel továbbjutó kéziseink megtáltosodva a folytatást hibátlanul lehozva a dobogó legfelső fokára állhattak fel, elnyerve ezzel a bajnoki címet, és a torna legjobb játékosa is HC DAC keretéből került ki, Mészáros Anna személyében.
Igazi egységet alkotva lettek országos bajnokok

„Bajnoki címünk egyértelműen az egész éves kemény munkánk jól megérdemelt eredménye. Sikerült kialakítanunk egy erős egységes csapatot úgy a játékban, mint mentálisan. A lányok megértették és magukévá tették azt a játékstílust és filozófiát, ami a női csapat játékát is jellemzi – kezdte beszámolóját Prikler Silvia edző. – Természetesen ez nem ment, nem mehetett egyik napról a másikra, és nem is volt egyszerű megismerni minden játkost, és megtalálni szerepüket a játékunkban. Ez csak úgy sikerülhetett, hogy az egész idény folyamán mindenki szerepet kapott, és ebből a célból 2 csapatot versenyeztettünk a bajnokságban. Az egyik csapat egyértelmű célja a bajnoki döntőben való részvétel, a másiké a tapasztalatszerzés volt.

A nyolcasdöntő hétvégével kapcsolatban, amire igazán büszkék lehetünk a bajnoki címen kívül, az a játékunk. A csapat harcossága, egysége, küzdeni tudása, de legfőképp az, hogy soha egyetlen percre sem adtuk fel a mérkőzéseinket. Egyszerű, tudatos, modern és gyors kézilabdát igyekeztünk játszani főleg támadásban, védekezésünket pedig határozottság és keménység jellemezte. Játékunkkal kivívtuk az ott lévő szakemberek elismerését is. Nehéz kiemelni bárkit is a csapatból, igazi egységet alkottunk, és mindenki egyformán fontos és hasznos tagja volt a csapatnak. A hétvége egyik nagyon fontos kisérője volt, hogy szórakoztatott bennünket a kézilabda, élveztük a pályán töltött idő minden pillanatát. Edzőtársammal együtt mérhetetlenül büszkék vagyunk a lányokra, főleg az egész évben elvégzett kemény munka, az abból eredő fejlődés és a kialakult csapatszellem miatt.”

Szlovák bajnokság nyolcasdöntő
Bártfa
2019. június 7-9.

csoportmérkőzések
Tatran Stupava – HC DAC DS: 21-21 (12-11)
Iuventa Michalovce – HC DAC DS: 18-13 (11-5)
HC DAC DS – Handball club Bardejov: 26-13 (13-8)
középdöntő
HK Slovan Duslo Šaľa – HC DAC DS: 21-22 (9-8) hétméteresekkel
elődöntő
HC DAC DS – ŠŠK pri SLŠ Prešov: 24-14 (13-7)
döntő
HK AS Trenčín – HC DAC DS: 18-19 (7-11)
Torna legjobb játékosa: Mészáros Anna
Csapatunk: Puha Kata, Szalai Barbara – Németh Réka, Gányovicsová Miriam, Nagy Gabriella, Kucsera Rebeka, Kázmer Emese, Volnerová Chiara, Németh Lilla, Alfoldy Rebeka, Hornyák Panna, Sidó Linda, Mészáros Anna, Kohút Réka, Kovács Tamara, Csernyánszky Dóra
Edzők: Prikler Silvia, Juhos Kata

Forrás: vskds.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies