Back to top

Igazgatói kinevezéseket adott át városunk vezetése

Publikálva: 2024, június 28 - 06:22
Csütörtökön, június 27-én két általános iskola és egy óvoda igazgatói kapták meg ünnepélyes keretek közt városunk polgármesterétől, Hájos Zoltántól ötéves időszakra szóló kinevezési okiratukat.
Igazgatói kinevezéseket adott át városunk vezetése

Dunaszerdahely városa április végén hirdette meg nyílt pályázatát a város önkormányzata által fenntartott hét óvoda és iskola igazgatói posztjaira.

Az érintett intézmények döntéshozó testületeinek javaslata alapján négy korábbi igazgató újra elnyerte a döntéshozók bizalmát, így a július 1-jétől érvényes kinevezését kedden átvevő Kollár Katalin, a művészeti alapiskola vezetője, illetve a csütörtök délután az okiratot ünnepélyes keretek közt átvevő Pázmány Annamária, az Október utcai óvoda igazgatónője, illetve Peter Gajdoš, a Jilemnický utcai, valamint Nagy Árpád, a Szabó Gyula Alapiskola régi-új vezetői.

A Rózsa ligeti óvoda élén vezetőváltásra került sor, Navrátil Bea után Várady Andrea vette át az igazgatói teendőket. Őt városunk polgármestere szerdán látogatta meg az óvodában; itt köszönte meg az előző igazgatónő eddig tevékenységét és kívánt sok sikert az új vezetőnek.

Két oktatási, nevelési intézmény élére egyelőre nem találtak megfelelő jelöltet, a Kodály Zoltán Alapiskolát az őszre tervezett pályázati kiírás elbírálásáig Takács Iveta, a Halpiac téri óvodát pedig Kiss Ildikó vezetik megbízott igazgatóként.

A csütörtöki ünnepi eseményen Hájos Zoltántól, városunk polgármesterétől vehették át kinevezési, illetve megbízási okiratukat a jelenlévők, akiknek Puha György alpolgármester, valamint Molnár Tímea, a városi hivatal Közoktatási, Szociális, Sport és Kulturális Főosztályának vezetője is gratulált.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies