Back to top

Ifjúsági híradót indít a dunaszerdahelyi médiavállalat

Publikálva: 2020, július 10 - 18:59
A Perfects Rt. közel negyed évszázada szolgáltat televíziós híreket a dunaszerdahelyi eseményekről a DSTV heti adásaiban, az ősztől havi rendszereséggel fiataloknak szóló programmal is jelentkezik.
Ifjúsági híradót indít a dunaszerdahelyi médiavállalat

„Fontosnak tartjuk megszólítani a dunaszerdahelyi fiatalokat, hogy bemutassák mindennapjaikat és a környezetükben történő eseményeket. Úgy gondoltuk, hogy kezdetben megfelelő formája lehet a havi 8-10 perces adásidővel a dunaszerdahelyi.sk felületein jelentkező híradó” – mondta el A.Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere a Perfects Rt. elnöke.

Az első adással szeptember végén mutatkoznának be a fiatalok, és ennek kapcsán várja a vállalat azon 16-25 év közötti, a média iránt érdeklődő lányok és fiúk jelentkezését, akiknek már van tapasztalata a videófelvételek készítésével, azok vágásával, műsorvezetéssel vagy riportkészítéssel, és szívesen dolgoznának a helyi fiataloknak szóló műsoron.

„Olyanok jelentkezését várjuk, akik akár az iskolai újságban vagy tévében kipróbálták magukat, esetleg más platformokra készítettek videós műsorokat. Amit mi tudunk nekik kínálni, az a szakmai háttér, több ezres közönség, egy profi stúdió és olyan tapasztalatok, amely nagyon hasznosak lehetnek számukra, ha ezen a területen képzelik el a jövőjüket. A legjobbaknak pedig a jövő évtől egy ösztöndíjat is szeretnénk felkínálni” – ismertette a részleteket Rajkovics Péter, a városi médiavállalat igazgatója.

Jelentkezni 2020.augusztus 15-ig lehet a rajkovics [at] perfects.sk elérhetőségen egy rövid önéletrajz és a korábbi munkák mellékelésével. Az érdeklődők kérdéseiket is ezen a címen tehetik fel.

Pályázati követelmény:

  • aktív iskolai jogviszony (középiskolai vagy egyetemi),
  • 16-25 év közötti kor,
  • tapasztalat a videókészítés területén (operatőr, vágó, műsorkészítő, műsorvezető, riporter),
  • dunaszerdahelyi lakhely vagy dunaszerdahelyi oktatási intézmény látogatása,
  • e-mailes jelentkezés a rajkovics [at] perfects.sk címen egy önéletrajz és az eddigi tapasztalatok bemutatásával,
  • Pályázati határidő: 2020. augusztus 15.

Ezt már olvasta?

Cookies