A Betlehemi Békeláng, amelyet a betlehemi Jézus Születése bazilika öröklángjáról gyújtanak meg, múlt héten érkezett Európába. A lángot a 2019-es lánggyermek, a 11 éves Victoria Kampenhuber, a Vöröskereszt ennsi helyi ifjúsági klubjának lelkes önkéntese hozta el Ausztriába. A szlovákiai magyar cserkészek a többi magyar cserkészszövetség képviselőivel közösen vették át tőle a lángot, majd vonattal vitték Pozsonyba.
„A Betlehemi Békeláng átvételére és őrzésére már nagyon sok ember, egyházközösség, település tekint úgy, mint a karácsonyi készülődés elmaradhatatlan részére. Tudják, hogy december közepén érkezik, és az adventi időszakban sokan kérdezgetik cserkészeinket, hogy ugye, idén is elhozzák nekik a lángot. Hogy is mondhatnánk azt, hogy nem? Büszkék vagyunk rá, hogy minden évben a béke hírnökei lehetünk karácsony előtt. Én hiszem azt, hogy ez a kis láng valóban össze tudja hozni az embereket, hisz az átadása egy lehetőséget teremt nekünk arra is, hogy kicsit elbeszélgessünk embertársainkkal, építsük közösségeinket, és hangolódjunk a karácsonyra” – mondta Lépes Lívia, a Betlehemi Békeláng koordinátora.
„Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, a Szenteste egyre közeledik. A mai világban nagyon könnyű karácsonyi hangulatot teremteni, a boltokban rengeteg karácsonyi díszt találunk, minden termék azt hirdeti, hogy legyen boldog az ünnep. De a karácsonyt nem csak külsőleg, hanem belül is meg kell tudnunk élni. Az igazi karácsonyi hangulatot, a szeretetteljes nyugalmat, békét önmagunkban kell megteremtenünk. Mi, cserkészek a békelángra nem csak mint a béke szimbólumára tekintünk. A kis láng őrzése és továbbadása emlékeztet minket arra, hogy a béke az alapja mindennek. Ha megtaláljuk a békét, vele együtt megtaláljuk a szeretetet és az ebből fakadó örömöt is” – mondta Gál Erik, az SZMCS elnöke a békeláng kapcsán.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 28. alkalommal vállalta magára a szolgálatot, hogy Szlovákia magyarlakta településeire eljuttassa a Betlehemi Békelángot. Ahhoz azonban, hogy a béke szimbólumát továbbadjuk, nem kell cserkésznek lenni, így, ha netán lemaradnak arról, amikor a cserkészek megérkeznek a lánggal az adott településre, bárkitől átvehetik azt. A cserkészek idén közel 200 településre juttatják el a lángot, hogy pontosan hova, azt a Betlehemi Békeláng honlapján lehet megtekinteni: lang.szmcs.sk/helyszinek.
szmcs-p
Ezt már olvasta?
Kedden vár az év utolsó dunaszerdahelyi VándorLáss-estje
Különleges vendég, érdekes téma várja az érdeklődőket az...