Szenicén is otthon leszünk?
Tizenkét nap leforgása alatt együttesünk lejátszotta első három mérkőzését a felújított DAC Arénában. A Trencsén (2:0) és a Nagymihály (2:1) elleni bajnoki találkozókon, majd a Nagyszombat (1:0) ellen vívott kuparangadón is bebizonyosodott, mit is jelent a valódi hazai környezet. A sorozatban aratott három győzelem az öltözői légkörre is pozitív hatással volt, a Fortuna Liga adventi fordulóira szánt mézeskalácsok mai díszítése szintén jó hangulatban telt. Szenicén, amely sereghajtó a hazai mérkőzések táblázatán, és amelynek legutóbbi három otthoni találkozójára átlagban csak 608 néző volt kíváncsi, a szurkolóink segítségével remélhetőleg ismét hazai környezetben érezhetjük magunkat. Ha a csapat is folytatni tudja az otthon mutatott teljesítményét, akkor meghosszabbíthatjuk az együttesünk jó és az ellenfél rossz sorozatát.
Az erdőhátiak (nem)tucatsorozata
A szeniceiek ugyanis immár tizenkét bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, ezeken mindössze négy pontot szereztek. A 17. forduló után tizenhárom ponttal a tabella tizedik helyén állnak. Az erdőháti klub volt az első, amelynél edzőcsere történt az aktuális szezonban: az első fordulót követően a cseh Aleš Čvančara váratlanul a szerződése felbontását kérte. Távozása után hivatalosan Miroslav Mentel, a DAC egykori hálóőre és a szeniceiek kapusedzője irányította az együttes szakmai munkáját, de valójában Vojtech Žitný volt az edzőgárda vezetője. Az eredetileg ifjúsági igazgatónak szerződtetett Žitnýt azonban a 16. fordulót követően elbocsátották, így a hétvégi, Zólyombrézóban elszenvedett 0:2-es vereség alkalmával már csak Miroslav Mentel és asszisztense, Michal Ščasný ült a padon.
Három nap után
Csapatunk a Nagyszombat elleni kupasikert követően még szerda este regenerációs edzést abszolvált, csütörtökre pedig szabadot hirdetett a vezetőedző, László Csaba. A sikeresen megvívott rangadó mellett az a tény is örömre ad okot, hogy az amúgy is hosszú sérültek listája nem bővült újabb névvel. Az angol hetet mindössze három nappal a Spartak elleni kupaderbit követően zárjuk, ám a rangadón kivívott győzelem a legjobb módja a feltöltődésnek és az erőgyűjtésnek.
Egyébként a szezonban csak másodszor találkozunk olyan csapattal, amely alattunk áll a táblázaton. Ez először még a 2. fordulóban fordult elő Nagyszombatban, amikor is az első fordulót követően jobb gólarányunkkal előztük meg a piros-feketéket. Azóta folyamatosan csak olyan ellenféllel mérkőztünk, amely az adott játéknap előtt magasabb pozíciót foglalt el a tabellán.
Történelem
A szeniceiek a nyolcadik szezonjukat töltik az élvonalban, a két csapat ma a 20. alkalommal mérkőzik. Az előző, 2015/16-os idényben mindhárom egymás elleni összecsapásunkon diadalmaskodtunk, ám a jó sorozat augusztusban megszakadt - gólnélküli döntetlent követően ponttal távozott Szencről az erdőháti együttes. A Szenice elleni öt győzelmünk közül kettőt is idegenben értünk el, utóbbit tavaly októberben (2:3, gólszerzők: Hromada, Kalabiška - Brašeň 2, Štepanovský).
Táblázatok:
Teljes:
9. DAC 17 4-5-8 19:25, 17 bodov
10. Senica 17 3-4-10 12:22, 13 bodov
Hazai pálya:
9. DAC 7 2-2-3 6:11, 8 bodov
12. Senica 8 1-2-5 5:9, 5 bodov
Idegenben:
5. DAC 10 2-3-5 13:14, 9 bodov
6. Senica 9 2-2-5 7:13, 8 bodov
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 22. idény, 674 mérkőzés: 214-164-296, gólarány 756:995
Senica: 8. idény, 248 mérkőzés: 96-64-88, gólarány 53142:298
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 19 5-4-10, gólarány 23:38
Az ellenfél otthonában: 10 2-3-5, 12:26
A Fortuna Liga 18. fordulójának műsora:
Szombat, 2016. december 3., 17.00: Senica-DAC, Zlaté Moravce-Podbrezová, Prešov-Myjava, Žilina-Trenčín
Vasárnap, 2016. decvember 4., 15.20: Slovan-Trnava, 17.30: Michalovce-Ružomberok
A Szenice-DAC bajnoki mérkőzés ma 17.00-kor kezdődik, játékvezetők Vnuk - E. Weiss, Barenčík.
Forrás: fcdac.sk