Peter Hyballa (DAC): „Tudtuk, hogy nehéz meccsre számíthatunk, és ez be is igazolódott. Minden elismerésem a kollégámé és csapatáé, mert játszani akarták a focit. Jól kezdtünk, majd rövid időn belül növelhettük is volna az előnyt, de Kalmár a kapufát találta el. Ezután felbátorodtak a vendégek, mi pedig nem tudtuk nagyobb nyomás alá helyezni őket a tizenhatosban. Taktikai változtatásra volt szükség: Špiriak helyett Tretyakovot küldtem a pályára, Vida Máté pedig kihúzódott a jobb szélre, ezáltal Herc került a hatos játékos pozíciójába. Tretyakovra és Divkovićra pedig az egy az egy elleni helyzetekben volt szükség. Az utolsó harminc percben fantasztikus focit láthatott a közönség, az én szívemnek azonban nem tett jót ez a meccs. Nagyon örülünk a győzelemnek. Pačindára már nem gondolok, nem az én játékosom, sok sikert kívánok neki új állomáshelyén. Meccs közben a saját taktikánkra összpontosítottam, és nem arra gondoltam, hogy hol van mellőlem Pačinda. Ami pedig Šatkát illeti. Pénteken beszéltem vele. Tudjuk, hogy hibát követett el a válogatottban. Számíthat valamilyen büntetésre, de a válogatott egyetlen játékosa sem viselkedhet úgy, mint egy bulizós diák. Sajnálom, ami történt, és azt is, hogy lemondott a szövetségi kapitány.”
Marek Fabuľa (Zólyombrézó): „Az eredmény elég kegyetlen a számunkra. Szomorúak vagyunk, de egy kiváló meccset láthattunk. Annak ellenére, hogy idegenben játszottunk, nagyon sok lehetőséget kidolgoztunk. A mérkőzés az elején még nagyon új volt a játékosaim számára, akik talán még sosem láttak együtt ennyi szurkolót. Sikerült azonban összekapni magunkat, és megszereztük a vezetést. A második félidő elején megint olcsón adtuk a bőrünket. Sok helyzetünk volt, de egyéni hibákat is elkövettünk. Látni azonban a fejlődést, és, hogy van arca a játékunknak. Bízom benne, hogy eljutunk majd abba a fázisba is, hogy győzni tudunk Dunaszerdahelyen.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A DAC 1904 - Nagyszombat mérkőzés előtt: Jó teljesítmény, akarat és szenvedély
A bajnoki idény harmadik hazai találkozóján a kerületi...