A kártyatulajdonosok cserébe egyebek mellett olcsóbban válthatnak belépőjegyet a műjégpályára, a termálfürdőbe, vagy a városi művelődési központ által szervezett színházi előadásokra. Kedvezményt élveznek az óvodai és a napközi otthoni szolgáltatások esetében, valamint olcsóbban vásárolhatnak parkoló kártyát. A kártya tulajdonosainak továbbá 2012-től több mint 50 helyi bolt és szolgáltatás nyújt eltérő mértékű árkedvezményt.
A kedvezménykártya népszerűsége töretlen, jelenleg 13 367 kiadott kártya van érvényben. A hűségkártyát 2015-ben négy évre adta ki a városi hivatal. Akiknek a négy év bármelyikében tartozásuk van, kedvezménykártyájuk érvényét veszti. Ha befizetik az elmaradt adót vagy illetéket, akkor a hűségkártyát ismételten használhatják. Idén 570 új hűségkártya-tulajdonos lett, és olyan dunaszerdahelyiek is vannak, akik ebben az évben nem tudják érvényesíteni a kártyát.
"Az előző év november 30-ig kell az összes adót és illetéket befizetni ahhoz, hogy vagy hűségkártyára jogosult legyen az a lakos, aki Dunaszerdahelyre költözött, vagy pedig aktív maradjon azoknak a lakosoknak a kártyája, akik már eddig is rendelkeztek vele. A városi hivatal 2016-ban új informatikai rendszert vezetett be, ezért a rendszer hibája miatt előfordulhat, hogy olyan lakosok hűségkártyája is érvényét vesztette, akiknek nincs tartozásuk. Aki ilyet tapasztal, kérjük, jöjjön be a hivatalba, hogy átértékeljük a kialakult helyzetet. A hibát Nagy Évánál, a városi hivatal munkatársánál kell bejelenteni" – tájékoztatta a városi honlapot Bubniak Júlia hivatalvezető.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hűségkártyát mind a városi intézményekben, mind pedig a helyi boltokban sokan használják. A városi intézményekben kártyaleolvasó rendszer működik, amely segítségével leellenőrzik annak érvényességét, a lakosok csak így jogosultak a kedvezményekre. A városi hivatal januárban kézbesítette az új hűségkártya-tulajdonosoknak a kedvezménykártyát. Aki nem tudta azt átvenni, a városi hivatal központi ügyfélfogadó irodájában ügyfélfogadási időben megteheti.
Forrás: dunstreda.sk
Ezt már olvasta?
Jövőre a gazdaság 2,5 százalékos növekedése várható – az árak esetében ennek a duplájával kell számítani
A szlovák gazdaság az idén és jövőre várhatóan 2,5%-kal...