Back to top

Hulladékszelektálás, mobil szemétszállítás

Publikálva: 2020, február 26 - 11:31
A világszerte egyre nagyobb problémát jelentő hulladékgazdálkodás helyi viszonyairól kérdeztük dr. Hájos Zoltán polgármestert.
Hulladékszelektálás, mobil szemétszállítás

„Dunaszerdahelyen is, miképp az ország összes többi városában, kormányrendelet szabályozza a hulladék válogatásának, szállításának és raktározásának a feltételeit, illetve ezeket a települések városi rendelet egészítik ki. Ennek egyik fontos pontja a hulladék szelektálásának a fontossága. Ehhez tudni kell, hogy ugyancsak egy kormányrendelet szerint sorolják egyes kategóriákba a településeket, mégpedig annak függvényében, hogy lakosaik milyen arányban szelektálják a hulladékot. Magyarán minél nagyobb mértékű a hulladék megfelelő válogatása lakossági szinten, az állam felé annál alacsonyabb mértékű illetéket kell elvezetnie a településeknek.

Dunaszerdahelyen, köszönhetően a korábbi, a hulladék szelektálását megcélzó kampányainknak vagy az iskolákban és óvodákban zajló Kukamanó programnak, egyre jobb, és mindenképpen növekedést mutató a szelektáció aránya – ez jelen pillanatban városunkban 60%-os. Ismerve a viszonyokat ez pozitív fejlemény, s mi azon leszünk, hogy ez az arány ismét csak pozitív irányba mozduljon.

Ennek a megfelelő szelektálásnak köszönhető többek között például az is, hogy míg 2019 elején szükséges volt emelnünk a szemétdíjat, idén, 2020-ban – több településsel ellentétben – Dunaszerdahely nem emelte meg az illetéket.

Újabb terveink között most lakosaink számára egy újabb könnyítés, az építkezési hulladék kezelésének a segítése áll. 

Tudjuk, hogy a Dunaszerdahelyen élő természetes személyek, aki állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek városunkban, lehetőségük van arra, hogy a Municipal telephelyén megfizethető illeték fejében lerakhatják az építkezési hulladékukat. Értve itt a lakásátépítéseknél, felújításoknál keletkező hulladékot. 

Ezt a hulladékot vagy az átépítést végző vállalkozónak kell elszállítania, akik természetesen beemelik ezt a költségeikbe, vagy az átépíttetést végző lakosnak. Sok esetben sajnos a keletkezett hulladékot beleöntik a kommunális hulladékba, ami bizony szabálysértés, és komoly pénzbírsággal büntethető. Épp a közelmúltban volt ilyen esetünk – a tetten ért vállalkozó 1500 eurós büntetésre számíthat. 

Az ilyen eseteket is megelőzendő szeretnénk felajánlani a lakosoknak azt a mobil megoldást, amit a Municipal kínál. Ennek a lényege az, hogy a családi házát vagy lakását átépítő dunaszerdahelyi igényelhetne ún. „sittes zsákot”, amibe az építkezési hulladékot tehetné, s amelyet a Municipal szállító autója igény szerint el is vinne a városi gyűjtőudvarra. Vagyis a keletkezett építkezési hulladékot, tegyem hozzá, pénztárcabarát megoldással, a város segítségével az arra megfelelő helyre szállíttathatja a lakos. 

Bízom benne, hogy ez lehetőség is egy fontos lépés a tisztább, élhetőbb Dunaszerdahely felé.”

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies