Back to top

A holokausztra emlékeztek

Publikálva: 2021, június 19 - 07:53
A dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában évek óta hagyomány, hogy a diákokkal ellátogatnak a lengyelországi Auschwitz és Birkenau koncentrációs táborokba. A helyzetre való tekintettel idén ez nem volt megvalósítható, így 100 diákuk a szeredi Holokauszt múzeumba látogatott el.
A holokausztra emlékeztek

A barakokban megtekintettük a tárlatot, magyar kiváló idegenvezetéssel, majd részesei voltunk egy érdekes filmvetítésnek, melyben a komáromi származású Miriam Rosenthal emlékezett vissza a Holokausztra, melyet fiatal várandós kismamaként élt meg. A filmet követően Gyerekek a Holokausztban címmel érdekes előadás részesei voltunk.

A zsidókat először megfosztották jogaiktól, tulajdonuktól, majd szabadságuktól. Ezt követően elvették emberségüket, végül életüket.

A munkatáborok első lépései voltak a holokausztnak. Ezt követték a deportálások a koncentrációs haláltáborokba.

Diákjaink beszámolói tanúskodnak arról, hogy volt értelme ennek a délelőttnek. Köszönet iskolánk igazgatónőjének a támogatásért.

Mindig is hallottam a Holokausztról, de sose tudtam igazán mit jelent, a mai kirándulás után letisztázódott bennem a Holokauszt és a koncentrációs táborok fogalma.A vetítés amit a személyes tapasztalokról szóltak sokkal meghatóbb volt mivel az arcokon lehetett látni a szenvedést amit átéltek és még én is egy kicsit átudtam érezni.
Dominika, 1.A

Nagyon kényes téma a holokauszt! Senki sem tud igazán belegondolni, hogy mit élhettek át az ott ragadó emberek… Szornyű volt belegondolni az előadás közben, hogy mit kellett elviselniük/tűrniük a jogaikat elvesztett zsidóknak…
Az előadás nagyon ismeretterjesztő volt!
Viktória, 1.J

kl / Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Dunaszerdahely

Ezt már olvasta?

Cookies