A múzeumnak az egykori munka- és gyűjtőtábor ad otthon, amelyet 1941-ben hoztak létre azután, hogy életbe lépett a Zsidókódex, melynek értelmében a zsidóknak kötelezően munkaszolgálatot kellett teljesíteniük.
A múzeum területén öt barakk található, melyből három látogatható. Az egyik állandó kiállítás a zsidóság történetét meséli el az első Szlovák Köztársaság idején, a másik pedig az európai holokausztnak állít emléket. A harmadik állandó kiállítás pedig azt mutatja be, miként szállásolták el és hogyan dolgoztatták a foglyokat.
A múzeum magyar tárlatvezetést és oktatóprogramot is kínál. A múzeum talán legfontosabb tárgyi emléke egy eredeti marhavagon, amely kétszer szállított a tábor területéről zsidókat a lengyelországi Auschwitzbe.
A tanulmányi kirándulás fő célja az volt, hogy a diákok részletesebb információt kapjanak a zsidókat ért tragédiáról és a világháború borzalmairól.
Kakalík Csilla, az iskola pedagógusa
Ezt már olvasta?
Sikeres családi szombat a Vámbéry Ármin Alapiskolában
Idén június 6-án, szombaton immár 25. alkalommal került...
Szárnyakat kaptak Nápoly felett – egy felejthetetlen osztálykirándulás története
A Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21. –...