Back to top

Holnap rajtol a DAC téli felkészülése

Publikálva: 2018, január 9 - 17:31
Szerda délelőtt a DAC is megkezdi a felkészülést a Fortuna Liga tavaszi idényére.

A negyedik helyen zártuk az őszt, ami a DAC legjobb helyezése az 1993/94-es idény óta. Marco Rossi edző védencei január 10-én kezdik meg a téli felkészülést. Játékosaink az óév utolsó bajnokiját követőén négyhetes téli szünetre széledtek szét. Az edzői stáb egyéni edzésterveket dolgozott ki a számukra.

Az első közös gyakorlás holnap 11 órakor következik az Akadémián. A téli alapozás első tizenhat napját hazai környezetben tölti a csapat, január 26. és február 7. között pedig a törökországi Belekben edzőtáborozik.

A tervben nyolc felkészülési mérkőzés szerepel, ebből négy a törökországi összpontosítás során. A tavaszi idény előtti főpróbán február 10-én az NBII-es Zalaegerszegi TE együttesét fogadjuk, kedvező időjárás esetén a MOL Arénában.

A tavaszi idény nyitófordulójában Szenicére utazik a gárda, a 20. játéknap hivatalos időpontja február 17., 14:00 óra.

A felkészülési holnapi rajtján már nem lesz jelen Ashiru - a nigériai támadónak lejárt a vendégjátéka, és visszatért Brünnbe. Ellenben három újonc is bemutatkozik Marco Rossi vezetőedzőnek. Timotej Záhumenský két és fél éves szerződést kötött a klubbal, míg a 20 éves Karl-Romet Nomm és a 18 éves ghánai Samuel Attah Mensah próbajátékra érkezik. Előbbi az észt U21-es válogatott kapusa, utóbbi támadó középpályás, és 2016 a The Guardian brit napilap a világ 60 legtehetségesebb játékosai közé sorolta.

„A keretben még további változások is lesznek. Ami a célokat illeti, az előző idényben a Honvédnál sikerült egy remek őszt egy még jobb tavaszi folytatással koronázni, és ugyanezt szeretnénk elérni itt is. Az első naptól erre fogunk keményen és becsületesen készülni. Az edzéseken a fizikai erő fejlesztése mellett a technikai és taktikai elemekkel is foglalkozunk majd,“ árulta el a holnapi kezdés előtt Marco Rossi.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies