Back to top

Holnap a bajnoki címvédőt és a listavezetőt fogadjuk

Publikálva: 2016, április 15 - 19:51
A stadionunkban lejátszott utolsó előtti mérkőzés igazi futballünnepnek ígérkezik. A bajnokcsapat és az aktuális listavezető ellen próbáljuk meg megszakítani a három forduló óta tartó nyeretlenségi sorozatunkat. A DAC-Trencsén összecsapás szombaton 18.20 órakor kezdődik.

Az elmúlt két év hazai legjobbja érkezik hozzánk. Szombat este stadionunkban fogadjuk a bajnokot, a tabella jelenlegi éllovasát, az otthoni és idegenbeli mérkőzések táblázatát vezető csapatot (az ellenfelek pályáin még veretlenek!), a legtöbb gólt szerző együttest, amely 26 forduló alatt csak kétszer szenvedett vereséget, és amelynek színeiben a szezon legjobb góllövője is szerepel. A trencséni AS simán halad az első bajnoki címük megvédése felé, és mivel szerdán bejutottak a Slovnaft Cup döntőjébe is, egy év után megismételhetik a tavalyi bajnokság+kupa dupla sikerüket.

Először 1997 őszén találkoztunk a trencséniekkel, és az eddigi 15 egymás elleni 1. ligás mérkőzésből csak hármat sikerült megnyernünk. Legutóbb 2014 szeptemberében győztük le az AS-t, amikor is félidei 0:2 után egy szenzációszámba menő fordítással sikerült diadalmaskodnunk 3:2-re. Attól a találkozótól számolva 48 bajnokit játszottak a trencséniek, és mindössze hatszor szenvedtek vereséget!

A jelenlegi dunaszerdahelyi stadionban - melyben hamarosan elkezdődnek az építkezési munkálatok - lejátszandó utolsó előtti összecsapáson a Trencsén hagyományos támadó felfogású játéka várható. Kapusunk, Tujvel becsületesen készül erre, és bízik a csapattársaiban is. „Remélem, hogy a holnapi mérkőzésből győztesen és kapott gól nélkül jövünk ki. Ehhez az lesz szükséges, hogy főleg a védelemben jobban játsszunk, mint a legutóbbi találkozókon. Érezzük az elvárást, hogy otthon pontokat szerezzünk,” mondja a 31 éves hálóőr, aki a DAC egyetlen játékosaként még egy percet sem hiányzott ebben a szezonban. Holnap a legjobb támadósorral rendelkező csapattal néz majd farkasszemet. Kire kell a legjobban odafigyelnie? „Nem gondolkodom így, nem foglalkozom az ellenféllel. Saját magamra és a csapatunkra összpontosítok. Nagyon bízom benne, hogy a szurkolók mögöttünk állnak majd, és segítenek a nehéz ellenfél elleni csatában. Dunaszerdahelyen vagyunk, és egész Szlovákiának meg kell mutatnunk, hogy a jelenlegi rossz sorozatunk ellenére még mindig erős csapat vagyunk.”

 

A bajnokcsapaton kívül holnap a bajnoki serleget is élőben láthatjuk: a Ligás Klubok Uniója és az UFA Sports Úton a trófeával elnevezésű projektje keretein belül egyéb különféle attrakciók is várják a szurkolókat.

 

Táblázatok:

Teljes:

1. Trenčín 26 21-3-2 58:21, 66 pont

7. DAC 26 10-6-10 34:32, 36 pont

Hazai pálya:

1. Trenčín 13 10-1-2 33:15, 31 pont

4. DAC 14 8-3-3 22:12, 27 pont

Idegenben:

1. Trenčín 13 11-2-0 25:6, 35 pont

9. DAC 12 2-3-7 12:20, 9 pont

Ősz:

1. Trenčín 19 15-3-1 43:14, 48 pont

5. DAC 19 8-4-7 27:22, 28 pont

Tavasz:

1. Trenčín 7 6-0-1 15:7, 18 pont

8. DAC 7 2-2-3 7:10, 8 pont

 

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 21. idény, 650 mérkőzés: 208-158-284, gólarány 733:960

Trenčín: 16. idény, 519 mérkőzés: 212-115-192, gólarány 714:674

 

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 15  3-1-11, gólarány 11:33

Stadionunkban: 6  3-1-2, 8:9

 

A Fortuna Liga 27. fordulójának műsora:

Péntek, 2016. április 15., 20.00: Zlaté Moravce-Podbrezová

Szombat, 2016. április 16., 18.20: DAC-Trenčín, 19.00: Ružomberok-Žilina, Trnava-Skalica, Myjava-Michalovce

Vasárnap, 2016. április 17., 17.00: Senica-Slovan

 

A DAC-Trencsén bajnoki mérkőzés holnap 18.20-kor kezdődik, játékvezetők Hrčka - Tomčík, Borsányi. A biztonsági intézkedésekről itt olvbashatnak.

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies