Ismét a dunaszerdahelyi MOL Aréna adott otthont A Csallóköz Legjobb étele verseny negyedik évfolyamának, a versenyzők a látványkonyhában készítették el a különleges fogásokat. A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség és a Kukkonia polgári társulás által szervezett versenyen idén tizenegy csallóközi étterem csapata mérte össze tudását. A verseny fő célja a csallóközi gasztronómia és a helyi alapanyagok és hagyományok népszerűsítése. Erre alapozva a szakácsoknak kacsahúsból, vadhúsból, vagy édesvízi halból kellett egy főételt elkészíteni helyi és szezonális alapanyagok felhasználásával másfél óra alatt.
Lenyűgözték a versenyzők a háromtagú szakmai zsűrit, akik értékes tanácsokkal látták el a szakácsokat. Horváth Szilveszter a győri La Mareda étterem kreatív séfje, a szakmai zsűri elnöke már több éve kövei a versenyt, kiemelte a szakácsok folyamatos fejlődését. Peter Duranský és Peter Vajgel, akik a Bocuse d’Or Europe 2022 döntőjében képviselték Szlovákiát, elismerően szóltak a versenyzőkről és a kezdeményezésről. Örömmel nyugtázták, hogy a fiatal szakácsok lendületet hoznak a vendéglátásba.
Bindics Imre, a verseny védnöke rámutatott, hogy jobbnál jobb és kifinomultabb fogásokat tálalnak a versenyzők.
„Egyre merészebbek a szakácsok és szívesen kísérleteznek új alapanyagokkal, technológiákkal” – jegyezte meg a Villa Rosa kreatív séfje.
A 11 résztvevő étteremet videó sorozatból ismerheti majd meg a közönség. Az idegenforgalmi szövetség és a Kukkonia Facebook oldalán a jövő héttől folyamatosan követhető lesz a verseny és karácsony előtt kiderül, hogy hol készül 2022-ben a Csallóköz Legjobb étele.
A közönség is bátoríthatja a versenyzőket, egy-egy szerencsés lájkoló meghívást kap a legjobb ételt kínáló éttermekbe.
A verseny lehetőséget ad arra, hogy összekovácsolja a gasztronómiában tevékenykedőket. Somogyi Gábor, a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke a közösségformáló erejét emelte ki és rámutatott a közös propagációban és együttgondolkodásban rejlő potenciálra.
„A verseny magában hordozza a fejlődés lehetőségét, bízunk benne, hogy az ilyen jellegű kezdeményezésekkel, szakmai programokkal is elősegíthetjük a csallóközi gasztronómia sikerét”, hangsúlyozta Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke.
Idén az iskolások is betekintést nyerhettek a népszerű verseny kulisszái mögé. Három középiskola és egy alapiskola tanulói testközelből figyelhették a profi szakácsokat. Bízunk benne, hogy ezzel meghoztuk a kedvüket a gasztronómiához.
A résztvevő éttermeknek ezúton is gratulálunk és reméljük, hogy tevékenységünkkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy még több elégedett vendéget fogadhassanak az éttermekben és közösen még magasabb szintre emelhetjük a Csallóköz gasztronómiáját.
Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség
Ezt már olvasta?
Kedden vár az év utolsó dunaszerdahelyi VándorLáss-estje
Különleges vendég, érdekes téma várja az érdeklődőket az...