A DAC múlt szombaton, december 10-én az aranyosmaróti ViOn elleni győzelemmel búcsúztatta az őszi idényt. A mérkőzést követően játékosaink számára megkezdődött a négy hetes téli szünet, de a pihenés során is teljesíteniük kell az edzői stábtól kapott egyéni edzésterveket.
László Csaba vezetőedző a téli felkészülés rajtját 2017. január 9-re állapította meg. Az első tíz napot hazai környezetben tölti a csapat, majd január 19-től következik a tizenhárom napos törökországi összpontosítás. Összesen hat edzőmeccs van tervben, ebből három a félhold országában, a többi pedig a hazaérkezés után. A tavaszi idény előtti főpróbán a cseh élvonal őszi negyedik helyezettjét, az FC Fastav Zlín együttesét fogadjuk, kedvező időjárás esetén a DAC Arénában.
A DAC téli felkészülés programja:
2017. január 9.: a felkészülés kezdete
2017. január 19-31.: törökországi edzőtáborozás, három előkészületi mérkőzéssel
2017. január 21.: FC Karpaty Lviv (ukrán 1. liga) - DAC
(a törökországi összpontosítás keretén belül; a másik két ellenfél még intézésben)
2017. február 4., 13.00h: FC DAC 1904 - FC Vysočina Jihlava (cseh 1. liga)
2017. február 6.: FC DAC 1904 - FK Mladá Boleslav (cseh 1. liga)
2017. február 11., 14.00h: FC DAC 1904 - FC Fastav Zlín (cseh 1. liga)
2017. február 18., 17.00: ŽP Šport Podbrezová - FC DAC 1904 (a Fortuna Liga 20. fordulója)
(az előkészületi mérkőzések helyszíne és időpontja az időjárási viszonyoktól függően lesz pontosítva)
Forrás: fcdac.sk