Hogyan kerül a stafírung a tulipános ládába?

Sokszor hosszú évekig tartott összeállítani a tartalmát: aprólékos munkával kihímezni a párnákat és terítőket, tollat fosztani és megtölteni a dunyhákat és vánkosokat. Az alapfelszerelés két pár dunyhából és négy pár vánkosból állt. Ehhez mennyi tollat kellett fosztani! A lányok régen maguk varrták, hímezték és díszítették menyasszonyi ruhájukat is. A tehetősebb családok hozományt is adtak a lánynak: pénzt, jószágokat, esetleg földet.

„Ezt eltesszük stafírungba.” Kislány korom óta ez volt a dolgok rendje, ha kaptam valami szépet, például egy törölközőt, amire nem volt szükség. Pedig csaknem ezredfordulós gyerek voltam. A nagymamám nem tulipános ládában, hanem egy kétajtós szekrényben gyűjtötte a kelengyét a számunkra. Törölközők, fürdőlepedők, dísztörölközők, konyharuhák, díszkonyharuhák, hímzett terítők minden méretben, hímzett zsebkendők, párna- és ágyhuzatok, lepedők. Csak semmi tollpárna és dunyha. Modern nagyi volt. A szekrényben két, tökéletesen egyforma oszlopban, katonás rendben álltak a kelengyék: a húgomé és az enyém. Nagymama időnként kinyitotta a szekrényt, és megmutatta, mit tartogat ott a számunkra. Ha majd férjhez mentek, ez itt mind a tiétek lesz – mondogatta. Kislányként izgatottan vártam, hogy megkapjam a nekem kijáró „felszerelést”, ám ahogy múltak az évek, a kincsesszekrény elfelejtődött. Amikor eljött az idő, újra kinyílt, ám ekkor már egyáltalán nem ujjongtam érte. Minden rég kiment már a divatból, senki sem használt már hímzett zsebkendőket, nem kellettek dísztörölközők, csak mindennapi használatra valók, s az ágyhuzatok és párnahuzatok durva anyaga sem ígért pihentető álmot.

Ez a – minden hátulütője ellenére – szép hagyomány ma már elavulóban van, s valószínű, hogy a legújabb nemzedék már csak a népmesékből ismerheti majd.

Forrás: kukkonia.sk