Back to top

Hétvégén érkezik a Tündérkert

Publikálva: 2024, június 18 - 18:24
Június 21-én, pénteken – ezúttal már az NFG klub szervezésében – várják a kicsiket és a nagyokat a Tündérkert szabadtéri rendezvényre a városi sportcsarnok melletti parkba, illetve szombaton, 22-én pedig a művészeti alapiskola előadótermébe.
Hétvégén érkezik a Tündérkert

Június 21-én van az év leghosszabb nappala, és a legrövidebb éjszakája, ez a nap ősidők óta különleges jelentőséggel bír. A napforduló ünnepe az új kezdet, a termékenység és a bőség szimbóluma, amit számos kultúrában tűzszertartásokkal ünnepelnek. A tűz az élet, a megújulás jelképe, így a rendezvény központi eleme is a tűzugrás lesz, amely ősi népi hagyományokra tekint vissza.

Pénteken a programok már kora délután megkezdődnek, amikor a látogatók kézműves foglalkozásokon, zenés-táncos bemutatókon, gyermekszínházon vehetnek részt. A gyermekek számára különleges játékok és interaktív programok biztosítják a szórakozást, míg a felnőttek különféle kulturális előadásokon, koncerten mélyülhetnek el.

Péntek:

16:00-tól: Kézműves foglalkozások, interaktív fajátékok, és fából készült hinták várnak minden apróságot.

16:00 Fellépnek a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes csoportjai, zenél a Pósfa zenekar.

16:50 A vénasszony és a halál - Magyar népmese, mesélő: Csonka Sára

17:00 A Ládafia Bábszínház bemutatja: Az ördög kilenc kérdése

19:00 Fellépnek a Csallóközi Felnőtt Néptáncegyüttes csoportjai, zenél a Pósfa zenekar.

20:00 Rituális tűzgyújtás, beszédet mond Antal Ágota, a fesztivál megálmodója és korábbi főszervezője.

20:30 Tosoda Projekt koncertje

22:00 Tűzugrás, Boros Volner Erika és Varga Denisa énekével kísérve.

Szombaton a művészeti alapiskola előadótermében az Ásó, kapa meg a nagy! című darabbal folytatódik a művészeti fesztivál. A színi előadás után improvizációs est következik, ahol a Jókai és a Thália Színház színészei különböző vicces szituációkat játszanak el improvizatív formában.

Szombat:
19:00 Ásó, kapa meg a nagy! (érzékenyjáték egy felvonásban) felnőtteknek szóló előadás. Négy női sors, megcsalások, csalódások. Élethelyzetek, amelyek ismerősek számunkra, hallottunk róluk, hiszen az ismerősünk ismerősével is pontosan ez történt. Most a négy főhősnő történetén keresztül elevenednek meg a színpadon azok a pillanatok, amelyekről mindenki tud, s amelyekről talán még soha senkivel nem beszélgettünk őszintén. Az előadást rendezte Romankovics Edit. Szereplők: Bandor Éva, Hostomsky Fanni, Holocsy Krisztina, Romada Rakottyay Katalin.

21:00 Itt és most improvizációs est. Játékmester: Czajlik József. Játszanak: Molnár Xénia, Gál Tamás, Szebellai Dániel, Béhr Márton, Olasz István.

__________________________________

Az esemény ideje alatt finomabbnál finomabb (húsmentes) ételekből, italokból válogathatnak a kilátogatók, és megkóstolhatják a város egyetlen kávépörkölőjének kávékülönlegességeit is.

A szervezők kérnek mindenkit, hogy hozzanak magukkal tányért, poharat és étkészletet! 

Ezt már olvasta?

Címkék: Tündérkert
Cookies