Back to top

Hétvége a Cinemaxban (augusztus 25-26.)

Publikálva: 2018, augusztus 24 - 06:51
Három újdonság érkezik magyar szinkronnal hétvégén a moziba.

A kém, aki dobott engem (The Spy Who Dumped Me) - amerikai akció-vígjáték
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat)

Audrey és Morgan a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak.
A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök is a horgukra akad…
A nagyrészt Budapesten forgatott A kém, aki dobott engem a 007-es nyomában sasszézik és nem is akárhogyan. Susana Fogel és a neves tévés író-producer David Iserson (Mr. Robot, Mad Men – Reklámőrültek, Új csaj) egy teljesen egyedülálló, őrült ackió-vígjátékot hoztak össze, ami kemény akciójeleneteivel és abszurd helyzeteivel az év egyik legszenzációsabb moziélménye lesz. A kétbalkezes és totál veszélyes barátnőket a Rossz anyákból már jól ismert Mila Kunis, valamint a Saturday Night Life és a Hivatali karácsony zseniális komikája, Kate McKinnon alakítják, akiket Justin Theroux (A hátrahagyottak; A lány a vonaton) és Sam Heughan (Outlander – Az idegen) hálóznak majd be kémes sármjukkal.

Szereplők: Audrey (Mila Kunis), Morgan (Kate McKinnon), Drew (Justin Theroux), Sebastian (Sam Heughan), Wendy (Gillian Anderson).

Az ismeretlen rém (Slender Man) - amerikai horror, misztikus thriller
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 20:40 (2D).

Eltűnt egy gyerek? Kétségbeesett szülők fésülik át az erdőt? Kiskorúak követnek el megmagyarázhatatlan gyilkosságokat? A felelős mindig ugyanaz: egy több mint két méter magas, nevetségesen hosszú karú és lábú, feketébe öltözött alak, akiknek nincs arca, de mindenütt felbukkan, ahol gyerekek vannak. És azok általában engedelmeskednek neki. Számára álom és ébrenlét között nincs határ, mindenhova eljut, de türelmes. Nem sürget, kivár.
És azután lecsap.
A kiskamaszok és kamaszok között őrületes kultusszal rendelkező rémalak számtalan történet, képregény, dokumentumfilm és netes oldal hőse. Nagyon sokan élőnek hiszik, még túlságosan élőnek is. Az új, különleges horrorfilm őt választotta főszereplőjéül.

Szereplők: Wren (Joey King), Hallie (Julia Goldani Telles), Piper (Annalise Basso), Chloe (Jaz Sinclair), Slender Man (Javier Botet).

Bűbájosok (Demi soeurs) - francia vígjáték
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 18:00 (2D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 18:00 (2D).

Lauren, a gyönyörű 29 éves lány be szeretne törni a divat világába, ezért partiról partira jár Párizsban. Olivia, a 28 éves pszichológus két dolog megszállottja: hogy megmentse szülei cukrászdáját és hogy megtalálja a tökéletes férjet. 26 évesen Salma, a tüzes fiatal történelemtanárnő még mindig anyjával él a kertvárosban. Semmi nem indokolja, hogy útjaik keresztezzék egymást... egészen addig a napig, amíg mindhármuk sosem látott biológiai apja meg nem hal, és rájuk nem hagy egy csodálatos párizsi lakást. A három nővérben semmi hasonlóság nincs, most azonban a közös cél érdekében megpróbálnak együtt élni. A következményekkel azonban egyikük sem számol…
A Bűbájosok a legjobb francia vígjáték-hagyományokat követi, miközben napjaink sztereotípiáinak és előítéleteinek is görbe tükröt állít. A főszerepet játszó Sabrina Ouazani korábban olyan filmekben szerepelt, mint a Taxi 5, a Pattaya és A múlt; Alice David a Derült égből apu, a Szex, ex, szerelem és a Nagytudásúak révén lehet ismerős a közönségnek; Charlotte Gabris pedig a Babysitting - A felvigyázó, a Taxi 5 és a Totál gáz filmekben szerepelt.

Szereplők: Salma (Sabrina Ouazani), Lauren (Alice David), Olivia (Charlotte Gabris).

A Védelmező 2. (The Equalizer 2) - amerikai thriller, akciófilm
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 18:20 (2D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 18:20 (2D).

Egy titkos ügynöknek elege lett. Robert McCall azt hitte, visszavonulhat a harctól, de rá kell jönnie, hogy számára most kezdődnek az igazán veszélyes évek. Legyőzhetetlen, kemény és keserű: de ha azt látja, hogy az erősebbek a gyengébb ellen fordulnak, akkor közbelép, és nem érdekli a túlerő. Sosem alszik. Éjszaka egy nagyváros sötét utcáit járja, és figyel. És ha bajt szimatol valahol, már indul is…
2014-ben az Antoine Fuqua rendezésében és Denzel Washington főszereplésével készült kőkemény thriller hatalmas sikert ért el. A rendező és a főszereplő most újra összefog, hogy az első részben megszokott erős vizuális stílus, stilizáltság és különleges filmes látásmód elvegyülhessen az erőszak és az igazság találkozásának kirobbanó erejű keverékével.

Szereplők: Robert McCall (Denzel Washington), Brian Plummer (Bill Pullman), Susan Plummer (Melissa Leo), Fatima (Sakina Jaffrey), Resnick (Jonathan Scarfe).

Az elrabolt hercegnő (The Stolen Princess) - ukrán családi animációs film
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 13:40 (2D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 13:40 (2D).

Ez a varázslatos mese a bátor lovagok, szépséges hercegnők és mágusok világában játszódik. Ruszlán, a vándorszínész arról álmodik, hogy lovag lesz belőle. Egy napon találkozik a szépséges Milával, akivel első látásra egymásba szeretnek, ám a fiú nem sejti, hogy ő a király lánya. A szerelmesek boldogsága nem tart sokáig, mert egy ördögi varázsló, Csernomor elrabolja a hercegnőt. Ruszlán a nyomába ered, szembeszáll megannyi veszéllyel, hogy bebizonyítsa, az igaz szerelem erősebb a varázslatnál.
A legújabb egészestés animációs film Puskin népmesei ihletésű költeményét, Ruszlán és Ludmilla történetét dolgozza fel, kalandos fordulatokkal, komikus szereplőkkel színesítve az eredetit. Eddigi premierjei során Az elrabolt hercegnő mindenhol kiugró sikert ért el, gyorsan a családok és gyerekek kedvencévé válva.

Escobar (Loving Pablo) - spanyol-bolgár thriller, dráma
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 20:30 (2D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 20:30 (2D).

1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is.

Szereplők: Virginia Vallejo (Penélope Cruz), Pablo Escobar (Javier Bardem), Neymar (Peter Sarsgaard), Santoro (Óscar Jaenada), Maria Victoria Henao (Julieth Restrepo).

Meg - Az őscápa (The Meg) - amerikai akciófilm, horror, sci-fi
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 15:50 (3D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 15:50 (3D), 18:10 (2D).

A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a társai azért haltak meg mind, mert a tenger mélyén egy réges-rég kihalt őscápa támadt rájuk, senki nem hisz neki, és leszerelik. Ő viszont nem tud szabadulni az esettől: kutat, olvas, tanul, szeretné megérteni, hogy mi történt vele – arra készül, hogy egyszer visszatér a mélybe, és szembenéz a társai gyilkosával. Végül egy tudományos expedíció tagjaként le is merül a Mariana árokba, ismét találkozik régi ellenfelével, és az újra támad. De ezúttal még nagyobb baj történik: párharcuk közben a fenevad keresztüljut azon a tengeri sávon, amely eddig a mélyben tartotta, és most a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezd. Taylor felelősnek érzi magát a katasztrófáért, és megpróbálja legyőzni egyre erősödő félelmét: tudja, hogy neki kell legyőznie a megalodont.
A nemzet aranya-filmek rendezője nagyon nagy költségvetésből, Új-Zéland partjainál és Kínában forgatta különösen látványos, a legmodernebb CGI csodáit bevető sci-fi/akciófilmjét. Jason Statham pedig visszatér eredeti foglalkozásához: búvárként is megmutathatja, mit tud.

Szereplők: Jaxx Herd (Ruby Rose), Jonas Taylor (Jason Statham), Jack Morris (Rainn Wilson), Dr. Heller (Robert Taylor), Suyin (Bingbing Li), James 'Mac' Mackreides (Cliff Curtis), Celeste (Jessica McNamee).

Szörnyen rémes vakáció (Hotel Transylvania 3: Summer Vacation) - amerikai családi animációs film
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. augusztus 25. (szombat) 16:00 (2D); 2018. augusztus 26. (vasárnap) 13:50 (2D).

A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót.
Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenstein meg talán a Láthatatlan ember is velük tart.
De az igazi bajt csak a hajó titokzatos kapitánya, Ericka okozza, ugyanis hátborzongatóan szép, és Drakula teljesen elveszíti a fejét – csakhogy kiderül róla, hogy a végzet asszonya valójában Van Helsing, a vámpírvadász unokája. Mavisnek kell fenntartania az oszladozóban lévő családi békét, és gondoskodni a megnyugtató végről…

Ezt már olvasta?

Címkék: Cinemax
Cookies