Back to top

Herc: A legszorosabb győzelmek a legjobbak

Publikálva: 2018, november 12 - 17:22
A fiatal középpályás egyike a DAC felnőttcsapatának azon nyolc tagjának, akik a napokban válogatott meghívót kaptak.

A DAC szombaton megszerezte tizedik győzelmét a bajnoki szezonban. A Rózsahegyről elhozott három pontnak köszönhetően továbbra is a táblázat második helyén állunk, hat ponttal az éllovas Slovan mögött. Ez volt sorozatban a második sikerünk Liptón, a májusi 4:0 után ezúttal a legszorosabb arányban nyertünk. „Nehezen kiharcolt három pont volt, aminek nagyon örülünk. A nézők inkább küzdelmes, mintsem technikás összecsapást láthattak. Viszont boldogok vagyunk, hogy egy ilyen meccset is sikerült megnyernünk. Bayo gyönyörű gólján kívül megvoltak a további lehetőségeink, hogy bebiztosítsuk a vezetést, ám így talán még finomabb a győzelem íze.”

Kemény találkozó volt a szombati, amelyen a játékvezető tizenkét sárga és egy piros lapot is kiosztott. Herc is kapott néhány rúgást, és a hazai Udinovot pont az ő ellen elkövetett szabálytalanság után állították ki. „Tudtam, hogy a Rózsahegy balbekkjét könnyen ki lehet provokálni. A kiállításakor az ellenem elkövetett szabálytalanság után fogtam a labdát, és a földre dobtam, őmellé. Ő otthagyta a kezét, aminek nekiütköztem. A nyakamnál fogva rántott le, és tovább már nem tudtam követni a történteket, mivel a földön voltam. A kiállítás segített nekünk, hiszen, ha a hazaiak tizenegyen maradnak, akkor biztosan nagyobb lett volna a nyomás. Így jól sült el a dolog és behúztuk a meccset.”

A legutóbbi két bajnoki fordulóban a Nyitrát otthon és a Rózsahegyet idegenben egyaránt 1:0-ra győztük le. Ezeket megelőzően a mi mérkőzéseinken lényegesebben több gól esett. „Mindannyian tudomásul vettük, hogy nem támadhat mindenki. Sok gólt lőttünk, de sokat is kaptunk. Annyira nem változtattuk meg a játékstílusunkat, hiszen még mindig a magas letámadást alkalmazzuk, amit az edzéseken is gyakorolunk. Ha azonban az ellenfél a mi félpályánkra lép, főleg mi, középppályások határozottabbak vagyunk és alaposabban védekezünk. Ezzel jobban lezárjuk a területeket. A Nyitra és a Rózsahegy ellen is gyors ellentámadásból szereztük a győztes gólt, míg a szezon elején ez épp fordítva volt és az ilyen helyzetek után mi kapituláltunk.”

A húszéves, Léváról származó futballista a DAC azon nyolc játékosa közé tartozik, akikre válogatott kötelezettségek várnak az elkövetkező napokban. Herc az U20-as nemzeti csapattal Portugáliába utazik a hazaiak elleni páros mérkőzésre (november 16. és 18.). Klubunkat rajta kívül Dominik Špiriak és Martin Bednár is képviseli majd ugyanott. „Mivel az U21-es gárdával nem jutottunk be a selejtezőkbe, Guľa szövetségi kapitány új csapatot épít, amelyben 1998-as születésű és fiatalabb játékosok kapnak helyet. Elsősorban alaposan meg kell ismernünk egymást, hogy hasonlóan jó kollektívát alkossunk, mint az előző huszonegy éven alatti csapat. Szerintem ezután minden rendben lesz.”

Christián Herc azok közé a labdarúgók közé tartozik, akik már ez előző selejtezősorozatban is az együttes tagjai voltak, így az új U21-es válogatott húzóemberei közé kellene tartoznia. „Már várom, hiszen ismét találkozhatok azokkal a srácokkal, akik az U19-es együttesben a csapattársaim voltak. Szerintem itt mindenki vezér lehet.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Christián Herc
Cookies