Back to top

Herc idehaza, de más mezben

Publikálva: 2018, szeptember 5 - 11:18
Christián Herc lehet a DAC felnőttcsapatának első olyan játékosa, aki hivatalos válogatott mérkőzésen pályára lép a MOL Arénában.

Többen emlékezhetnek rá, hogy 1993 májusában a DAC stadionja adott otthont a formálódó szlovák válogatott Litvánia elleni összecsapásának. Ezen a nem hivatalos találkozón klubunkat öt labdarúgó is képviselte: Miloš Tomáš, Simon Gyula, Pavol Diňa, Tibor Jančula és Vladimír Siago. A 2:2-es döntetlenhez Diňa góllal járult hozzá.

Negyed évszázad után ismét olyan, nemzetek közötti mérkőzést rendeznek Dunaszerdahelyen, amelyen pályára léphet felnőttcsapatunk tagja is. Ezúttal hivatalos mérkőzésen. A 21 éven alatti szlovák válogatott Olaszország (felkészülés, 9.6., 18.30 a MOL Arénában) és Izland (a 2019-es Eb-selejtező, 9.11., 17.30, Reykjavík) elleni keretében ugyanis Christián Herc is helyet kapott, aki eddig két alkalommal lépett pályára a korosztályos válogatottban. A még mindig csak tizenkilenc éves, kreatív középpályás a múltban a 18 és 19 éven alatti nemzeti válogatottaknak is a tagja volt.    

„A mostani selejtezősorozat első négy találkozóját a lelátóról követtem figyelemmel. Tavaly novemberben, Spanyolországban mutatkoztam be, ahol az utolsó 25 percre küldött be a szövetségi kapitány. A márciusi összetartásra is meghívót kaptam, az Albánia elleni idegenbeli összecsapást a kispadról figyeltem, majd az ugyanazon ellenfél elleni, Zsolnán lejátszott mérkőzésen kilencven percet kaptam,” összegezte Herc az eddigi fellépéseit a szlovák U21-es gárdában.

Hét találkozó után a 2019-es olaszországi Eb-selejtezők 2. csoportjának a 2. helyén áll a csapat, amelyet holnap vezet először csatába Adrián Guľa. Az egyeduralkodó spanyolok hat ponttal vezetnek a fiatal szlovákok előtt, akiknek minimális, egy pont az előnyük Észak-Írország előtt. Guľa védencei az említett mérkőzésen kívül még Észtországgal (10.12.) találkoznak és a selejtezősorozatot pedig Észak-Írországban (10.16.) zárják. A kilenc csoport győztese egyenes ágon kijut, a négy legjobb második helyezett pedig selejtezőt játszik.

„Remek érzés a válogatott tagjaként a hazai stadionban szerepelni. Nagyon örülök neki és bízom benne, hogy a szurkolóink minél nagyobb számban kijönnek buzdítani minket,” kívánja a Léván született labdarúgó. Az AS Romában és az Inter Milannál is megfordult, 31-szeres egykori válogatott, Luigi Di Biagio által vezetett „Azúrkékek” ellen nehéz összecsapásra számít. „Véleményem szerint gyors, kombinációs futballt játszanak majd az olaszok, azért alaposan fel kell készülnünk csütörtökre,” tekint előre Herc, aki az idei bajnoki szezonban mindössze két percet hagyott ki.

Hercen kívül Bénes Lacinak is örülhet a dunaszerdahelyi közönség. Városunk szülötte, aki a közeli Doborgazon nőtt fel, a diákkategóriákban viselte a sárga-kék mezt. A húszéves hatalmas tehetség immár a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott. Bár a Borussia Mönchengladbach játékosát nem kerülik el a sérülések – a nyári felkészülés alatt például a combizmával voltak gondok -, csapata hétvégi összecsapását már a cserepadról követhette figyelemmel. „Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy ez a felkészülési mérkőzés Dunaszerdahelyen kerül megrendezésre. Legutóbb három éve léptem itt pályára még zsolnai mezben, akkor a DAC 1:0-ra győzött. Már nagyon várom az olaszok elleni találkozót. Egy erős ellenféllel mérkőzünk, így ez egy kiváló megmérettetés lesz az izlandi selejtező előtt,” jelentette ki Bénes az fcdac.sk-nak.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies