Back to top

Heger már a kötelező oltásról beszél

Publikálva: 2021, november 21 - 14:51
Eduard Heger miniszterelnök meggyőződése szerint kötelezővé tenné az idősek az oltását. Ezt az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában jelentette be.
Heger már a kötelező oltásról beszél

„Számomra ez lenne az ideális, ha kötelezővé tennénk az oltást, a 65 pluszosok, vagy akár 60 pluszosok számára, de szerintem még az 50 felettiek számára is ideális lenne“ - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy jelenleg a kérdést jogászokkal és orvosokkal tárgyalja.

Ugyanakkor a kormányfő számára egyelőre nem világos, hogy a lakosság egyes csoportjainak kötelező védőoltásának lehetősége nem sérti-e az alkotmányt.

Inkább az életkor szerinti kötelező védőoltás bevezetését támogatná, nem a szakmák szerint.

„A vírus nem szakma szerint válogat, ezért inkább az életkor szerint választanék“ – magyarázta a miniszterelnök.

A tömeges oltással kapcsolatosan Heger elismerte, hogy egyelőre nincs az ügyben politikai megegyezés. Jelenleg néhány koalíciós partner ellenzi a kötelező oltást. A miniszterelnök azonban megismételte, hogy a védőoltás az egyetlen kiút a járványból. „Meggyőződésem, hogy ma nincs más út, csak az oltások“ - mondta. Ennek alternatívája lehet az ismételt lezárások.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a múlt héten három hetes, az ország egész területére kiterjedő lezárásra tett javaslatot. Ez akár, hamarosan be is következhet. Heger szerint, minden a következő napok fejleményein múlik.

„A héten meghozott intézkedéseinket szigorúnak tartom, de figyelemmel kísérjük a járványhelyzetet. Ha ez tovább romlik, akkor újra szigorítani kell. A beoltottakkal szembeni intézkedéseknél sem látok egyelőre okot az érdemi enyhítésre“ – mondta Heger.

A miniszterelnök kilátásba helyezte az országos zárlat bevezetését, annak érdekében, hogy védjük a kórházakat. Az intézkedések szigorítása segíthet abban, hogy a helyzet karácsony előtt stabilizálódjon.

„A Covid-betegek kórházi kezelése más betegeket szorít ki a kórházakból. Elfogadhatatlan, hogy a beoltottak, a beoltatlanok miatt csak korlátozott egészségügyi ellátásban részesüljenek“ - mondta Heger. Emlékeztetett arra, hogy főként beoltatlan betegek szorulnak kórházi kezelésre.

A kormányfő továbbá felszólította a háziorvosokat, hogy magyarázzák el pácienseiknek a védőoltás előnyeit.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies