Dunaszerdahely egyik legfontosabb ünnepségsorozata az április 24-éhez kötődő Szent György-napok és búcsú – ekkor ünnelpi a város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapját. A tavalyi ünnepségsorozat egyik részeként került megrendezésre akkor az 1. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozó, amelyre a polgármester az elszármazott, nagyvilágba „kirajzott” dunaszerdahelyieket várta. Idén levélben szólítja meg ismét azokat, akiknek a szíve megdobban, ha azt hallja: Dunaszerdahely. A levelet az alábbiakban közöljük.
„Otthon az, ahová hazatérsz.
(Wass Albert)
Kedves dunaszerdahelyiek, szerte a nagyvilágban!
Bár a világon számos olyan hely lehet, ahol az ember jól érezheti magát, igazi otthonérzetet csak a szülőváros nyújthat. Éppen ezért keressük, hívjuk és várjuk a valamikor Dunaszerdahelyen lakó, itteni felmenőkkel rendelkező, de ma már külföldön élő társainkat, hogy 2016 áprilisában, a Szent György-napok és búcsú városi ünnep alkalmából jöjjenek haza a 2. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozóra.
Kérjük, hogy a Találkozón való részvételét legkésőbb 2016. április 8-ig jelezze a primator [at] dunstreda.eu e-mail címen.
Örömmel vennénk, ha jelentkezéséhez csatolna egy rövid életpályát is. Bővebb információt az Ön által megadott elérhetőségre küldünk.
Kedves dunaszerdahelyiek!
Rendezvényünk sikerének érdekében, amennyiben van ismeretségében Dunaszerdahelyről elszármazottra elérhetősége, szíveskedjen közölni velünk vagy akár Ön értesítse barátját, ismerősét.
Tisztelettel
Dr. Hájos Zoltán polgármester”
Az 1. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozó képeiből:
Ezt már olvasta?
Csallóközi Múzeum: Hat évtizede a régió és a közösség szolgálatában
Csütörtökön, október 10-én megalapítása 60. évfordulója...