Back to top

Hazai győzelem a rangadón

Publikálva: 2016, március 11 - 23:32
Három gólunk három pontot ért - magabiztos győzelemmel zártuk a hazai sorozatot. Pape Sarr harmadik tavaszi góljára Leško még válaszolni tudott, ám Horváth és Stephens szemfüles találataival végül 3:1 arányban vertük az erdőhátiakat. Csapatunk ezzel már hét mérkőzés óta veretlen.

A mérkőzés előtt Pecze Károlyt köszöntötte fel 70. születésnapja alkalmából Világi Oszkár klubtulajdonos és Németh Krisztián sportigazgató. Két héten belül negyedszer játszottunk itthon, és Maric mester ezúttal sem számolhatott a sérült Szarkával és Strakával, valamint Kwin betegség miatt hiányzott. Enyhe fölényben kezdtünk, kerestük a rést a szenicei masszív védőfalon, mégis a vendégek előtt adódott az első helyzet: Morong pöccintését Hromada lesgyanús helyzetben mellé küldte. A 20. percben Pape Sarr mesteri passzával Pačindát hozta helyzetbe, balszélsőnk pár centivel a balkapufa mellé célzott. A másik oldalon Klec csavarása pedig a jobbkapufa mellett suhant el. A félidő közepén megszereztük a vezetést: egy szöglet utáni nagy kavarodásból Pape Sarr csapott le a labdára, és a bal alsó sarokba lőtt, megszerezve ezzel harmadik tavaszi találatát - 1:0! Örömünk nem tartott sokáig, ugyanis a 36. percben Kontár ugratta ki a lesvonalon várakozó Leškot, aki elgurított Tujvel mellett - 1:1. Tüstént érkezett részünkről a válasz, egy perc múlva Horváth szerzett labdát a vendégek védőitől, egyedül betört a tizenhatosba, és hidegvérrel laposan a bal sarokba helyezett - 2:1! A játékrész hátralévő része nem hozott nagy helyzetet, egygólos vezetéssel mentünk félidőre.

A fordulást követően Pačinda ívelt Štepanovskýhoz a kapu elé, aki ajtó-ablak helyzetben az ötösről Šullát találta el. Az 52. percben tovább növeltük előnyünket: Pape Sarr lapos lövését még leblokkolták, ám a kapu előtti lepattanóra Stephens reagált a leggyorsabban, és a jobbkapufához helyezett - 3:1! Panamai légiósunknak ez volt az első találata a DAC mezében. A gól után visszaesett az iram, és főleg a két tizenhatos között pattogott a labda. A csendet Pačinda törte meg elfutásával a 74. percben, bal oldalról a frissen beállt Polievkát kereste, ám a kapu torkából mentettek az erdőháti védők. A 78. percben Mehremic kezdett bele egy nagy sprintbe, kisodródott helyzetből végül az oldalhálóba lőtt. Tíz perccel a vége előtt a csereként beállt Krč egy újabb durva belépő után megkapta második sárga lapját, emberelőnybe kerültünk! A 85. percben előbb Hromada lövésébe védőink önfeláldozóan belevetődtek, a lecsorgó labdát Morong pár centivel a jobbkapufa mellé helyezte. Két perc múlva Pape Sarr cselezgetett a tizenhatoson belül, végül keresztbe ellőtt a kapu előtt. A lefújás után kezdődhetett az ünneplés a szurkolókkal!

Ezzel a sikerünkkel történelmet írtunk, elszőr győztünk le egy ellenfelet egy szezonban mindhárom lehetséges alkalommal. Csapatunk minimum 24 óráig a tabella negyedik helyére ugrott elő. Jövő hét kedden (március 15. - 18:00) Zsolnán kupamérkőzés vár az együttesre, tét a legjobb négy közé jutás! Ligamérkőzést legközelebb március 19-én (18:20) Nagyszombatban játszik a DAC.

Edzői értékelések,

Tomislav Marić, DAC: „Nehéz mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a szeniceiek jól szervezett ötemberes védelemmel állnak fel. Nehézségeink adódtak megtalálni az üres területeket, ami a második félidőben már jobban sikerült. Gratulálok a játékosaimnak, hogy megküzdöttek a három pontért, úgy gondolom, megérdemelten győztünk.”

Dušan Vrťo, Szenice: „Ez a meccs megmutatta, hogy miben van lemaradásunk. A DAC sokkal agresszívebben játszott. Mi pedig sokszor elvesztettük a labdát, ami miatt gyors kontrákba indulhattak meg a hazaiak. Több helyzetet dolgoztunk ki, mint előzőleg Miava ellen, véleményem szerint több mint egy gólt is szerezhettünk volna, de a DAC jól játszott, és megérdemelten nyert.”

Forrás: fcdac.sk
Kertész Ladislav felvételei

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies