Back to top

Hatéves csúcson az élelmiszerárak

Publikálva: 2021, március 29 - 08:02
Az élelmiszerárak világszerte hatéves csúcson vannak, éves összehasonlításban viszont idén januárban a szlovákiai élelmiszerárak 0,5 százalékkal, februárban pedig 0,6 százalékkal csökkentek.
Hatéves csúcson az élelmiszerárak

Hasonló évközi csökkenést feltételez a 365.bank márciusban és áprilisban is, megállapítva, hogy a húsvéti élelmiszerárak a szlovákiai üzletekben legalább 0,5 százalékkal a tavalyiak alatt maradnak.

Mindez a 365.bank elemzéséből derül ki, melyet a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai alapján dolgozott ki. Ezzel szemben a koronavírus-járvány első hulláma idején az élelmiszerárak még növekvő tendenciát mutattak a szlovákiai üzletekben, az áremelkedés nyáron kezdett lassulni, a járvány hatására.

Az árak alakulásának terén azonban az elemzők szerint egyáltalán nem egyszerű a helyzet. Az évközi alakulást tekintve ugyan jelenleg olcsóbb az élelmiszer, mint tavaly, viszont havi összevetésben már emelkednek az árak.

Januárban decemberhez képest 1,1 százalékos volt a drágulás, februárban pedig januárhoz képest 0,2 százalékos. Havi összehasonlításban főleg a zöldség, a gyümölcs, a tojás, a tejtermékek és a baromfihús árának emelkedése tapasztalható.

„Az élelmiszer drágulása elsősorban a mezőgazdasági termékek áremelkedésének tudható be. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adatai szerint februárban világszerte immár kilenc egymást követő hónapban emelkedtek az árak, melyek az utóbbi hat év viszonylatában a legmagasabbak” – közölte a 365.bank elemzője, Jana Glasová.

A Szlovák Statisztikai Hivatal fogyasztói árakkal kapcsolatos adatai szerint összeállították a húsvéti vásárlások legfontosabb tételeire vonatkozó árlistát, melyek közül egyes gyümölcsök és zöldségek járnak az élen.

Év közben a legnagyobb mértékben a foghagyma drágult, több mint ötszörösével. Csaknem 12 százalékkal lett drágább a narancs és tizedével a kivi és az alma. A gyümölcs és a zöldség mellett a leggyorsabban dráguló tételek közé sorakozott fel a növényi olaj és a rizs is.

A húsvétot sokan el sem tudják képzelni húsfélék nélkül, melyekhez ugyancsak drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly. A legnagyobb mértékű, 6 százalékos drágulás a virsli esetében tapasztalható, a sonkás szalámi és a füstölt hús nem egész 5 százalékkal, a szalonna csaknem 4 százalékkal, a száraz szalámi 1,2 százalékkal kerül többe, mint tavaly.

A húsféleségek közül főként a marhahús drágult 2-4 százalékkal, de drágább lett a kenyér, a cukor és egyes tejtermékek is. Közel 7 százalékkal többet fizetünk a penészes sajtokért, a kefirért (3 százalékkal) és részben a sajtokért (1 százalékkal).

Míg egyes gyümölcs- és zöldségfélékhez jóval drágábban, másokhoz olcsóbban juthatunk hozzá. Csaknem negyedével olcsóbb lett az uborka, a mandarin (-17%), a szőlő (-15%). Ugyancsak két számjegyű a csökkenés a petrezselyem, zeller, burgonya, paprika és banán áránál.

A leginkább csökkent viszont a disznóhús (10-15 százalékkal) ára, de olcsóbb a baromfihús is közel 4 százalékkal, s egyes tejtermékek, például 1 százalékkal lett olcsóbb a vaj és a tej, 3 százalékkal a túró, a tejfel és a juhtúró.

NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk

Ezt már olvasta?

Cookies