Back to top

Hatékonyabban kellene tájékoztatni az energiaválságról

Publikálva: 2023, február 2 - 08:57
Az energiaszolgáltatóknak javítaniuk kell ügyfeleik tájékoztatását, sürgeti az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO). „Nyomatékosan felszólítjuk az érintetteket, hogy hatékonyabban tájékoztassák ügyfeleiket a jelenlegi válságról, az energiafogyasztásukról és a takarékoskodás lehetőségeiről, továbbá tegyenek konkrét javaslatokat ez utóbbira vonatkozóan“ – közölte a hivatal szóvivője, Radoslav Igaz.
Hatékonyabban kellene tájékoztatni az energiaválságról

A hivatal emellett javasolja az energiaszolgáltatóknak, hogy alkalmazzanak szolidáris intézkedéseket például az előlegfizetésekre, a fizetési halasztásokra, illetve a fizetési naptár beállítására vonatkozóan, főleg azoknak az ügyfeleiknek az esetében, akiket rendkívül érzékenyen sújtottak a magas energiaárak.

„Vonatkozik ez főként azokra, akik első alkalommal maradtak szolgáltatójuk adósai, illetve javasoljuk, hogy a szolgáltatók tekintsenek el a szankciók alkalmazásától a szerződésben szereplő gázmennyiség be nem tartása esetén“ – utalt Igaz a takarékoskodásuk miatt bírsággal sújtott fogyasztók, önkormányzatok esetére.

„Elemzéseink alapján aggodalommal tölt el bennünket, hogy a kiterjedt támogatások ellenére várható egyes megrendelőink vagy azok csoportjai válsághelyzetbe kerülése“ – folytatta. Az Árszabályozási Hivatal feltételezése szerint egyes háztartások, vállalkozások, közintézmények ideiglenesen vagy tartósan nem tudják majd fizetni az energiaszámláikat.

„Ez a rendkívüli helyzet közös cselekvést kíván a veszélyeztetett ügyfelek védelmében. Ezért fordulunk a szolgáltatókhoz, hogy a meglévők mellett kiegészítő intézkedések bevezetésével támogassák a bajbajutottakat“ – hangsúlyozta.

Az energiafogyasztók számára rendkívül előnytelen szerződések esetén a hivatal a szolgáltatók segítségét kéri, hogy lehetőségeik szerint legyenek belátóak és keressenek megoldásokat az esetleges ármódosításokra, esetleg a lekötöttség feloldására oly módon, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen.

Ugyancsak hasznos lenne bővebb információk nyújtása az energiaárakról, az állami támogatásról, a fogyasztás kimutatásáról, valamint tanácsadás arra vonatkozóan, miként optimalizálható az energiafogyasztás.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)

Ezt már olvasta?

Cookies