Back to top

Határtalanul! a szecessziós építészet nyomában

Publikálva: 2018, március 24 - 14:16
Március 12-én, egy napsütéses tavaszi reggelen a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola 39 diákja 3 pedagógus kíséretében útnak indult Szeged városa felé, hogy ott a Határtalanul! program keretén belül ellátogasson a Vedres István Építőipari Szakgimnáziumba.

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. Segítségével magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.

2010 óta megközelítőleg 100 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon, és ugyanennyi külhoni magyar diák látogathatott el valamilyen magyarországi iskolába.

A szegedi iskola diákjai már az ősz folyamán jártak iskolánkban és néhány szlovákiai városban.

Az utazás nagyon jó hangulatban telt. A négy naposra tervezett program első állomása Kecskemét volt. Bennünket elsősorban építészeti vonatkozásban érdekelt. A város építészetére erősen rányomja bélyegét a szecesszió, annak is a népies, magyaros ága. Leginkább a mindenki által ismert Cifra palota nyerte el tetszésünket, valamint a Nagytemplom.

A kora esti órákban érkeztünk meg Szegedre. Másnap Hódmezővásárhely felé vettük utunkat, melynek idegenforgalmi szempontból jelentős természeti kincse a tiszai táj. Rövid városlátogatást tettünk Szentesen is, majd folytattuk utunkat Ópusztaszer felé. Egy egész délutánt töltöttünk el a Nemzeti Történeti Emlékparkban, amely szabadtéri néprajzi múzeum, skanzen és kirándulóhely is egyben. Legismertebb kiállított műve Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképe. Óriási élmény volt számunkra a megtekintése.

A harmadik napon iskolalátogatáson vettünk részt a fent említett iskolában. Az iskolalátogatás gondosan elő volt készítve. Nagy szeretettel fogadtak bennünket. A diákok számára nagyon érdekes volt, hogy egy történelmi épület ad otthont az iskolának. Különösen az alagsorban elhelyezkedő műhelyek hangulata ragadta meg őket. Természetesen az iskola szaktantermei a legmodernebb technikát sem nélkülözték.

Míg a diákok egy csoportja az iskolát járta, addig futbalcsapatunk az udvaron megmérkőzött a szegedi diákokkal, néhányan pedig a közös projekten dolgoztak. Körülbelül négy órányi munka után elkészült a spagettihíd, melynek teherbírását a munka végeztével kis is próbáltuk és dokumentáltuk. Egy másik teremben az érdeklődők számára kisfilmeket vetítettek az iskola életéről. A találkozó nagyon jó hangulatban ért véget. Mielőtt elbúcsúztunk volna, még megegyeztünk a további együttműködésben.

A délután folyamán Szeged nevezetességeivel ismerkedtünk. Szeged Csongrád megye székhelye az Alföldön, a Tisza és a Maros folyók találkozásánál. Látnivalói közül kiemelkedik a Széchenyi tér és a Dóm tér, a Szegedi Nemzeti Színház, a Zsinagóga, a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum. A városnézés tekintettel a sok látnivalóra néhány órásra sikeredett. Utunkat a Tisza partján sétálva fejeztük be.

Már csak a hazaút állt előttünk. Sok élménnyel gazdagodva és elégedetten indultunk útnak. Poénokban nem volt hiány. Útközben még megemlékeztünk a nemzeti ünnepről. Jól éreztük magunkat, de jó volt hazatérni is. A következő héten vár minket Győr, ahová ismét Határtalanul! utazhatunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából.

Ezt már olvasta?

Cookies