Back to top

Határtalanul! 2020 – vírus miatt újratervezve

Publikálva: 2020, június 25 - 09:41
Potápi Árpád Jánosnak, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának a járvánnyal kapcsolatos intézkedések feloldása utáni első sajtótájékoztatóját természetesen nagy érdeklődés kísérte, hiszen az online kapcsolattartás után jól esett a személyes találkozás az újságíróknak is egymással, de jelen volt a Nemzetpolitikai Államtitkárság több munkatársa, és eljött Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója is.
Határtalanul! 2020 – vírus miatt újratervezve

Az idei, a nemzeti összetartozás évére tervezett programokat szinte pillanatok alatt kellett átalakítani azt követően, hogy március 28-án a kormány bevezette a részleges kijárási tilalmat – idézte fel az eseményeket Potápi Árpád János, fanyar mosollyal hozzátéve, hogy éppen a születésnapját ünnepelhette azzal, hogy bejelentették a rendezvények, utazások szervezésének elhalasztását augusztus 31-ig.

A programok jelentős része átkerült az online térbe. Az elsőt, a Határtalanul vetélkedő döntőjét április 24-én rendezték. Húsz csapat vett részt, közülük tizenegy határon túli, és hetvenezer diák versenyzett tavaly október óta. A győztes Szatmárnémetiből a Hám János Római Katolikus Teológiai Liceum lett.
A következő jelentős esemény a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozója volt, amelynek 200 fős létszáma a meghirdetés után fél nappal betelt. Átkerült az online térbe a Miénk a város! játék is, amelybe már nemcsak a Kárpát-medencei, de a diaszpórában élők is bekapcsolódtak, sőt: a karantént oldandó a szülők, nagyszülők is kaptak feladatot, nemcsak a 10-11 éves gyerekek, akiknek a játékot meghirdették. 60 ezer megoldás érkezett, még Kanadából, Ausztráliából is. 2500 gyerek játszott, végül 113 nyertest hirdettek, akik – a játék célja szerint – az osztályuk számára nyertek százezer forint értékű „csodasarkokat”.

A június 4-re, a nemzeti összetartozás napjára a különböző magyar közösségek által tervezett emlékmű-, szobor-, kopjafaállítások és a hozzájuk kapcsolódó ünnepségek áttevődnek őszre. A Nemzetpolitikai Államtitkárság „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel videópályázatot hirdetett 10-25 év közöttieknek három korcsoportban.

Közel 600 kisfilm, illetve videóüzenet érkezett, nagyon szép alkotások, amelyekben a gyerekek, vagy az általuk megszólított idősek, olykor egy-egy faluközösség mutatta meg, mondta el, hogy mit jelent számukra a magyar kultúra, a magyarsághoz tartozás, Trianon, a hazaszeretet.
Három korosztályban hirdettek egy-egy győztest. A gyerekek közül három kislány az erdélyi Erőfüléről dédszüleik történetén át humorosan mutatta be az elmúlt száz esztendőt. A kamaszok kategóriájában egy füleki fiú mondta el, hogy milyen felnőni néhány kilométerre a magyar határtól, mégis idegenben. A felnőttek kategóriájában a 102 éves Juliska néni történetét ismerhettük meg. A filmek egy része már látható a Külhoni magyarok.hu honlapon – hívta fel a figyelmet az államtitkár, egyúttal köszönetet mondva azoknak a médiumoknak, amelyek szintén tűztek műsorokra ezekből a pályaművekből.

Ami a karantén utáni nemzetpolitikát illeti, Potápi Árpád János és munkatársai első útja a Felvidékre, Szepsibe vezetett, arra a filmbemutatóra, amelyet az ottani magyar tévések készítettek 13 hajdani vármegyeház történetéről, de sikerült rövid látogatást tenniük Kassán, a Rovásnál és Debrődön a Szent László Zarándokháznál. Ezt követően a lendvai magyaroknál jártak, Polában megemlékeztek a magyar tengerészek napjáról, és részt vettek Fiuméban az új magyar ház megnyitásán. Az elmúlt héten pedig háromnapos utat tettek Erdélyben, ennek fő programpontja Csíkkarcfalván a 72 férőhelyes jégkorong-akadémia épületének alapkőletétele volt.

A sajtótájékoztató fő témája a Határtalanul 2020 volt. A 2010-ben indult, tehát legrégebbi komplex nemzetpolitikai program eddig összesen 400 ezer diák utazását támogatta a szomszédos országok magyarlakta területeire. Az idei, az erős magyar közösségek tematikus éve keretében megvalósuló utazásokra 3,8 milliárd Ft áll rendelkezésre.
Februárban három pályázati felhívást tett közzé a Nemzetpolitikai Államtitkárság, amelyek beadási határidejét április 30-ig hosszabbították meg. A hetedikesek tanulmányi kirándulására érkezett 1399 pályázatból  720-at támogatnak, a középiskolák közti együttműködésre pályázó 303-ból 175 nyert, míg a középiskolások tanulmányi kirándulására pályázó 515 közül 143. A pályázatok közül a legtöbb természetszerűleg Budapestről érkezett, míg a legkevesebb – Potápi Árpád János szomorúságára, saját szűkebb pátriájából – Tolnából. A célterületek között – szintén magától értetődik a terület nagysága alapján – Erdély vezet, ezt követi a Felvidék, s nagyságrendben Horvátországtól a Muravidékig a többi. Kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy támogatják a régiók közti utazásokat is, továbbá jelezte, hogy Kárpátalja felé nehezíti az utazást a járványveszély mellett a határhelyzet.

Arról a fontos témáról is szólt, hogy mennyire hasznosul a Határtalanul program.

Készültek erről kutatások, s ezek alapján elmondható, hogy a gyerekek több mint kétharmadánál az utazás során szerzett ismeretségből barátság lett, hazatértük után napi kapcsolatban maradtak az internet vagy az okostelefon segítségével. Ez a kétharmad duplája a felnőtt korosztály államhatárok felett átnyúló kapcsolattartásának.

Cservenka Judit / felvidek.ma

Ezt már olvasta?

Cookies