A rendezvény nemzetközinek is mondható, ugyanis Magyarországról is négy klub (Komárom, Kapuvár, Csorna,és Székesfehérvár) volt jelen, és összesen több mint 110 fő vett részt egész nap a rendezvényen.
A rendezvény fő célja az volt, hogy a gyerekek versenykörülmények közt tudjanak gyakorolni, tét nélkül. Erre kiváló lehetőség biztosított az esemény. A megnyitó 9.45-kor kezdődött, ahol Fekete Iveta polgármester asszony, és Szabó József az FC Ekel fociklub elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mindketten lelkesen támogatják az ekeli Seishin Karate Klub működését. Majd Markovics János (a klub elnöke) is szólt pár szót a rendezvény fontosságáról.
Ezt már olvasta?
Sűrű hétvégén van túl a Seishin Karate Klub
Mivel közeleg az év vége, így szombaton egynapos övvizsga...
Címvédés és újabb sikerek – eredményes hétvégét zárt a TopRunDS
A novemberi hideg sem tartotta vissza a dunaszerdahelyi...