Back to top

Hárompontos ajándék

Publikálva: 2017, szeptember 9 - 07:46
A válogatott találkozók miatti szünetet követően folytatódnak a Fortuna Liga küzdelmei, három hét után ismét mérkőzést rendeznek a MOL Arénában. A DAC–Sároseperjes összecsapás szombaton 19.00 órakor kezdődik.

Rossi 53

A válogatott találkozók miatti szünet után - mely felnőttcsapatunk három játékosát érintette - ismét bajnoki pontokért küzd meg együttesünk. A Zsolna elleni, legutóbbi hazai mérkőzésünk óta, amelyet 4:2 arányban nyertünk meg, három hét telt el. A 6. fordulóban, az éllovas Nyitra otthonában szenvedte el idénybeli első vereségét a DAC, amely múlt csütörtökön Magyarországon lépett pályára, az élvonalbeli Diósgyőr elleni barátságos mérkőzésen (1:2).

Együttesünk játékoskeretéhez az elmúlt napokban egy újabb erősítés érkezett: a huszonhárom esztendős támadó, Musefiu Olasunkanmi Ashiru a cseh Brno gárdájától érkezett kölcsönbe az őszi idény végéig. A fiatal nigériai futballista, aki a 18-as számot kapta Dunaszerdahelyen, tavaly ősszel tette le a névjegyét a Fortuna Ligában - méghozzá éppen mai ellenfelünk színeiben.

A DAC vezetőedzője, Marco Rossi ma ünnepli az 53. születésnapját. A Druento városából származó mester eddig hét tétmérkőzésen vezette a DAC-ot, a mérlege pedig 4-2-1. A csapat határozott célja, hogy három pontos ajándékkal kedveskedjen a vezetőedzőnek, és megszerezze idei ötödik győzelmét.

Černák góllövő formában

Hat fordulót követően a tabella nyolcadik helyén állnak a sároseperjesiek. Figyelemreméltó adat, hogy a hét pontjukból hatot is idegenben szereztek. Jantek edző védencei Zsolnán (3:2) és Nagymihályban (1:0) is diadalmaskodtak, míg Aranyosmaróton 1:4 arányú vereséget szenvedtek. Odahaza már kevésbé sikeresek, ami minden bizonnyal főleg annak köszönhető, hogy a stadionjuk tervezett rekonstrukciója miatt már februártól Poprádon játsszák a „hazai” mérkőzéseiket.

A zöld-fehéreknél futballozik a bajnokság jelenlegi második legjobb góllövője, akit nem kell külön bemutatni a dunaszerdahelyi szurkolóknak. Roland Černák ugyanis az idény előtt pont a DAC-tól érkezett egyéves vendégjátékra a sároseperjesiekhez, és a bajnokság elejére remek formába lendült. Öt mérkőzésen öt gólt szerzett, amivel jelentősen feljavította az eddigi, 39/4-es élvonalbeli mérlegét. A Tőketerebesről (Trebišov) származó huszonhárom esztendős futballista remek formájának köszönhetően első ízben meghívót kapott az U21-es korosztályos válogatottba is.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

2012.03.27 - DAC-Sároseperjes 0:0, 1242 néző

2012.05.05 - Sároseperjes-DAC 4:0, gólszerzők: Katona 2, Štetina, Papaj, 1350 néző

2016.09.24 - Sároseperjes-DAC 0:3, gólszerzők: Štepanovský, Kwin, Szarka, 1390 néző

2017.02.25 - DAC-Sároseperjes 5:0, gólszerzők: Pačinda 2, Sarr, Vida, Šafranko, 4532 néző

2017.05.19 - Sároseperjes-DAC 1:1, gólszerzők: Streňo - Šafranko, 312 néző

Történelem

Az 1898-ban alapított Tatran Szlovákia legidősebb klubja és a DAC egyik hagyományos ellenfele. A mindenkori mérleg a DAC-nak kedvez, amit az előző szezon is aláhúzott. Tavaly szeptemberben Sáros megyében arattuk az idénybeli első sikerünket (3:0, gólszerzők: Štepanovský, Kwin, Szarka), februárban pedig az új Aréna és az egymás elleni összecsapások történetének eddigi legnagyobb arányú győzelmét produkáltuk (5:0, gólszerzők: Pačinda 2, Sarr, Vida, Šafranko). Idén májusban Poprádon 1:1-es döntetlennel ért véget a két gárda legutóbbi találkozója (gólszerzők: Streňo - Šafranko).

Táblázatok (a 4. forduló után):

Teljes:

4. DAC 6 3-2-1 10:8, 11 pont

8. Prešov 6 2-1-3 8:17, 7 pont

Hazai pálya:

4. DAC 3 2-1-0 6:3, 7 pont

12. Prešov 3 0-1-2 3:11, 1 pont

Idegenben:

4. Prešov 3 2-0-1 5:6, 6 pont

7. DAC 3 1-1-1 4:5, 4 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 23. idény, 693 mérkőzés: 223-173-297, gólarány 784:1012

Prešov: 55. idény, 1537 mérkőzés: 526-359-652, gólarány 1962:2364

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 41  18-14-9, gólarány 60:41

Stadionunkban: 20  14-5-1, 39:12

A Fortuna Liga 7. fordulójának műsora:

Szombat, 2017. szeptember 9., 17:00 ó: Trenčín-Slovan, 19:00 ó: DAC-Prešov, Ružomberok-Michalovce, Podbrezová-Žilina, Senica-Zlaté Moravce

Vasárnap, 2017. szeptember 10., 19:00 ó: Trnava-Nitra

A DAC-Sároseperjes bajnoki mérkőzés ma 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Glova - Vorel, Bednár.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies