A sorsolás úgy hozta, hogy rögtön az első két helyezettel játszanak, s a 12. fordulóban idegenben a Galgóc volt az ellenfelük. A házigazdáknak volt miért visszavágniuk, hiszen az 1. fordulóban Dunaszerdahelyen egy drámai csatában egy góllal maradtak alul, így aztán odahaza nagyon erőteljesen kezdtek és már az első percektől vezettek. A dunaszerdahelyi lányok 3:3-ig tudták tartani az eredményt, azután a hazaiak több gólos előnyt dolgoztak ki és végül 16:12-vel fordultak a csapatok.
A második félidőben folytatódott a galgóciak eredményes játéka, bő tíz perccel a vége előtt már nyolc gólos előnyük is volt, de a lányaink harcos játékának köszönhetően végül csupán három találattal maradtak alul a bajnokság egyik nagy esélyesével szemben. A dunaszerdahelyi csapat így 16 ponttal továbbra is a negyedik helyen áll a táblázaton. A sárga-kékek közül Bugár Cintia 9 gólt jegyzett, míg Lelkes Lilla és Matus Virág 5 találatig jutott.
Szombaton a városi sportcsarnokban a listavezető Inter vár a lányainkra, hatalmas csata várható. Szorítsunk együtt a lányoknak!
HC Sporta Hlohovec – Dunaszerdahely 32:29 (16:12)
Ezt már olvasta?
Összes mérkőzését hozta a győztes tornán a HC DAC U15-ös csapata
Az elmúlt hétvégén Stomfán (Stupava) minitornán vett...
Dupla győzelemmel kezdtek a dunaszerdahelyi sakkozók
Az elmúlt hétvégén, november 23-24-én dupla fordulóval...