![Illusztrációs felvétel, Rózsár Vince Hamarosan a gyógyszertárakban is olthatnak influenza ellen](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/j%C3%BAn/30/rov_9948-kell-ill-4021_0.jpg?itok=sBhMt444)
A Szlovák Gyógyszerész Kamara aktívan részt vett a módosítás kidolgozásában, és pozitívan értékeli, hogy ennek értelmében a felnőttek számára lehetővé válik az influenza elleni oltás beadása a gyógyszertárakban.
Azokban az országokban, ahol gyógyszertárakban is oltanak, magasabb lett a beoltottak száma, mint a módosítás bevezetése előtt volt – állapította meg a kamara.
„Szlovákia ezzel közelebb került azokhoz az országokhoz, amelyekben a gyógyszertárakban elérhető a gyógyszerészek által beadott oltás, és ezzel hosszútávon hozzájárul a népesség influenza elleni védelmének a növeléséhez” – közölte Ondrej Sukeľ, a SleK elnöke.
Megjegyezte: az influenza Európában évente 50 millió megbetegedést okoz, miközben évente körülbelül 15 000 - 70 000 ember veszti életét influenzával kapcsolatos okok miatt. A gyógyszerészeket egy új, akkreditált tanulmányi program keretében készítik fel a védőoltás beadására.
A SLeK egyúttal emlékeztetett, hogy a módosításon kiemelkedő szakemberek dolgoztak, és a gyógyszertárakban megvalósuló oltás bevezetését a Szlovák Orvoskamara, a Szlovák Körzeti Orvosok Társulása és más szakmai csoportok is támogatták.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....