Back to top

A hallgatás emberéletekbe kerülhet

Publikálva: 2025, szeptember 9 - 15:35
A holokauszt és a faji erőszak áldozatai előtt hajtottak fejet szeptember 9-én, kedden délelőtt a Jehuda Aszád téren, a Mementó emlékműnél.
A hallgatás emberéletekbe kerülhet

Az „El nem feledett szomszédok” elnevezésű megemlékezéshez idén is csatlakozott Dunaszerdahely. Az ország több mint 120 településén tartott rendezvény célja, hogy emléket állítson azoknak, akik a gyűlölet és a faji üldöztetés áldozatai lettek.

A program Szenes Hanna, a mártírhalált halt magyar költő és zsidó származású brit ejtőernyős Eli, eli című megzenésített versével kezdődött. Ezt követően a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség elnöke, Schwartz József szólt az emlékezőkhöz.

Beszédében hangsúlyozta: a megemlékezés minden évben szeptember 9-én, délelőtt 10 órakor zajlik, hiszen ezen a napon fogadta el a szlovák parlament 1941-ben a hírhedt Zsidó Kódexet, Európa egyik legkegyetlenebb zsidóellenes törvénygyűjteményét. Ez a kódex nyitotta meg az utat a deportálások és a tömeges gyilkosságok előtt.

„A holokauszt története figyelmeztetés. Arra emlékeztet, hová vezethet a gyűlölet, a vak engedelmesség és a hallgatás. A gonosz nem magától erősödik meg – akkor nő, ha hagyjuk. Ha csendben maradunk. Ha félrenézünk. És akkoriban a szomszédok, barátok, ismerősök így tettek” – emelte ki Schwartz József, majd hozzátette: kötelességünk nemcsak emlékezni, hanem tanítani is. Ismerni kell a történelem legsötétebb fejezeteit, hogy a fiatalok megértsék: a közöny tragédiához vezet, a hallgatás emberéletekbe kerülhet.

„Legyen ez a nap figyelmeztetés: az igazság és a jóság bátorságot igényel. Tetteket kíván. Nem hallgatást” – zárta beszédét a hitközség elnöke.

A beszédet követően egy perc néma csenddel emlékeztek a faji erőszak áldozataira, majd a Smetana ligeti alapiskola diákjai olvasták fel ötven egykori dunaszerdahelyi áldozat nevét – hozzájárulva ahhoz, hogy nevük ne merüljön feledésbe.

A megemlékezés zárásaként az áldozatok emlékére elmondott héber nyelvű ima és a zsidóság legszentebb imádsága, a kaddis hangzott el, majd a jelenlévők emlékköveket helyeztek el a Mementó emlékműnél, tiszteletük jeléül.

A megemlékezésen készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies