Back to top

Hakszer Balázs szlovák bajnok a felnőttek között!

Publikálva: 2017, november 5 - 13:38
Szombaton Szinna városa adott otthont a szlovák felnőtt szabad- és kötöttfogású birkózó bajnokságnak, amelyre összesen 110 versenyző nevezett be. Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével öt birkózónk indult harcba az érmes helyezésekért.

Hakszer Balázs a szabadfogásúak 61kg-os súlycsoportjában kirobbanó formában versenyzett.

Első mérkőzésén marcelházi ellenfelét 10:0 arányú technikai tussal verte, majd következett a rimaszombati ellenfele, aki felett szintén 10:0-ás  technikai tus győzlmet aratott. A döntőben nyitrai ellenfelét egy látványos lábra támadással a földre vitte, majd ezt követően sikerült két vállra fektetnie. A  még csak 18 éves Balázs megszerezte élete első felnőtt országos bajnoki címét.

A bajnoki cím értékét növeli az a tény is, hogy a felnőttek között szabadfogásban dunaszerdahelyi birkózónak utoljára 1998-ban sikerült a dobogó legfelső fokára felállnia.  
A 70 kg-os súlycsoportban ifj. Gaál Attila telejesítménye dicséretes, aki szintén a döntőbe küzdötte magát, ahol a felnőtt válogatott szinnai Bolotnjukkal szemben 2:0-ás vezetés után maradt alul.
 
Eredmények:
 
Szabadfogás:
61kg - Hakszer Balázs - 1. hely
70kg - ifj. Gaál Attila - 2. hely, Farkas Krisztián - 4. hely
 
Kötöttfogás:
72kg - Bürsöly Gergely - 5. hely
87kg - Horváth Nicolas - 5. hely

Ezt már olvasta?

Címkék: birkózás
Cookies