Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező közösség!
Ma az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk, tesszük ezt nemcsak Felvidéken, Dunaszerdahelyen a Csallóköz központjában, hanem szerte a világon s majdnem minden magyar településen a Kárpát-medencében, és számos helyen a nagyvilágban. Ennek az ünnepnek is méltó helye van a nemzeti ünnepeink sorában, hiszen büszkék lehetünk az 1956-os fiatalokra, az értelmiségiekre, a munkásokra, akik megelégelve saját vezetőik részéről az elnyomást, a megaláztatást, megelégelve a rettegést, elveszítve a jövőbe vetett hitüket és a reményt, összefogtak, hogy lerázzák magáról azt az igát, amelyet az egyenjogúságot és társadalmi igazságosságot hirdető, ugyanakkor tetteiben homlokegyenest cselekvő államhatalom testesített meg.
Ez a tömegmozgalom népfelkelésben, majd forradalomban csúcsosodott ki. A reformerek a meglevő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy valódi egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon, ahol nem kell rettegni, hogy másnap az állambiztonságiak bekopognak, és elviszik a család egyik, vagy másik tagját, s az otthonmaradottak rettegtek, hogy szerettüket, vagy szeretteiket viszontlátják-e valaha. A forradalom, a szovjet csapatok bevonulásával és ennek leverésére tett lépések miatt vált szabadságharccá, amikor is a fegyvert fogott emberek akarták megvédeni hazájukat a megszállókkal szemben.
Az elmondottakat, úgy a jelenlevők többsége, mind jómagam is nehezen tudjuk átérezni, hiszen ebben az időszakban nem éltünk, ma pedig már egészen más a társadalmi légkör, még akkor is, ha életünk egy részét 1989 előtt éltük is meg, a fiatalok pedig már sem az 50-es éveket, de még a nyolcvanas éveket is nehezen értik meg.
Ezért is szükségesek a nemzetünk nagy pillanatairól való megemlékezés, hogy fiataljaink legyenek büszkék elődeikre, legyenek számukra példaképek, hogy bármilyen reménytelen is lehet egy nemzetnek a sorsa, mégis van kiút, mégis van remény, hiszen jó példák a történelemből mutatnak számunkra utat.
1956 kapcsán nemcsak a dicső forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, hanem a forradalom leverésére is, a megtorlás időszakára, a sok áldozatra, akik életüket vesztették a szabadságért való harcokban, a százezrekre, akik elhagyták hazájukat, hogy egy szabad világban élhessenek, a sok mártírra és meghurcolt magyarra, akiket a szovjet segítségével hatalomra kerülők börtönöztek be, vagy végeztek ki. Több ezer nő, férfi és éppenhogycsak nagykorúságát betöltő fiatalon hajtották végre a halálos ítéletet a kommunista rendszer elleni tevékenységük miatt. Viszont több bírósági ítélettel nem a forradalomban való részvételért ítélték el a vádlottakat, hanem úgynevezett körtörvényes bűnökért, ezáltal is nehéz még ma is számszerűsíteni a forradalom valódi áldozatainak a létszámát.
A kommunista rezsim az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a rendszer elleni reakciónak titulálta, s a rendszerváltás előtt nem is lehetett október 23-áról megemlékezni, a forradalom áldozatairól való megemlékezés is tilos volt.
A rendszerváltás után Magyarországon és a bársonyos forradalom után Felvidéken is megemlékezhetünk 1956 október 23-áról és a forradalom és szabadságharc áldozatairól, mártírjairól. Tegyünk ezt mi itt ma is. Hajtsunk fejet a forradalom hősei és áldozatai előtt!
Ezt már olvasta?

Szladits Károly munkásságáról szóló Nemzetközi diákkonferencia Dunaszerdahelyen
Szladits Károly Nemzetközi diákkonferenciát szervezett a...

Polgármesteri díj Schevela Roland véradónak
Hájos Zoltán polgármesteri díjban részesítette a napokban...