Back to top

Hájos Zoltán az MKP polgármesterjelöltje

Publikálva: 2018, szeptember 7 - 22:11
Pénteken tartotta jelöltállító taggyűlését az MKP Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete, amelyen megválasztották a párt helyi szervezetének polgármester-, illetve képviselőjelöltjeit. Ahogy négy évvel ezelőtt, ismét párton kívüliekkel vág bele az önkormányzati választásoknak az MKP dunaszerdahelyi csapata.

Egyhangú többséggel választották polgármesterjelöltnek Hájos Zoltánt, aki 2009-től a város polgármestere. A több választási ciklusban is győzedelmeskedő Hájos Zoltán mellé képviselőjelölteket is választottak. Mivel a képviselőtestület az elmúlt évben döntött arról, hogy csökkenti a városi képviselők számát, így 25 helyett már csak 21 képviselőre fognak szavazni a dunaszerdahelyi polgárok 2018. november 10-én.

A regnáló képviselők közül 12-en ismét rajta lesznek majd a listán. A. Szabó László, Brunczvik Tünde, Bugár György, Domonkos Tamás, Garay László, Gútay László, Hodossy Szabolcs, Horony Ákos, Karaffa Attila, Molnár Zoltán, Nagy Iván, Puha György. Velük indul az MKP listáján Dohorák Sándor, Hegyi Gyula, Katona Henrietta, Nagy Krisztián, Ollé Lunák Mónika, Péntek István, Sándor Klára, Szabó Katka, Szabó Mária. 

Képviselőjelöltek:

1. választói körzet:

Brunczvik Tünde
Péntek István
Nagy Krisztián
Katona Henrietta
Sándorová Klára

2. körzet

A.Szabó László
Karaffa Attila
Nagy Iván
Domonkos Tamás
Gútay László
Ollé Lunák Mónika

3. körzet

Garay László
Horony Ákos
Hodossy Szabolcs
Molnár Zoltán
Puha György

4. körzet

Bugar György
Szabó Katalin
Dohorák Sándor
Szabó Mária
Hegyi Gyula

Ezt már olvasta?

Cookies