Back to top

A haditechnika makettjeit gyűjti

Publikálva: 2016, június 22 - 07:36
Hodosi Zsolt főként második világháborús haditechnika makettjeit gyűjti. A négy évvel ezelőtt kezdődött szenvedélyről kérdeztük a civilben jogász fiatalembert.

„Egy a haditechnikával foglalkozó szaklapra találtam, amely magyar, szlovák és cseh nyelven is megjelent és elkezdtem vásárolni. Mindegyik számhoz járt egy makett és így alakult ki a gyűjtemény alapja. Ez a gyüjtemény kezdett szervezett formát kapni, s ezek szerint kezdtem építeni a készletet, hiszen aki foglalkozik a második világháborúval haditechnikai szempontból, az tudja, előbb olyan gépek jelentek meg, amelyek a Versailles-i békediktátum megkerülése miatt traktornak voltak minősítve. Ezt követően a hitleri diktatúra indulása jelentette a nyílt gyártás kezdetét. Megjelentek a német hadseregben az újítók, akik megalapozták a páncélos hadviselés alapjait. Olyan korszakról beszélünk, amikor a franciák még nem kezelték a páncélosokat önállók fegyvernemként. A németek a Panzer 1-sel kezdték, majd a 8-as sorozatig tartotta a fegyverkezés. Az első még egy kisteherautó nagyságát nem haladta meg, a négyes típus hasonlított leginkább a mai tankokhoz. A hetesből két prototípus készült el, amit hajómotor indított el.”

A szenvedély ezután már túlnőtt a szaklapból elérhető makettokon és Zsolt az interneten kezdte vásárolni a háborús tárgyakat. „Tudatosan kezdtem kiegészíteni a gyűjteményt, második világháborús makettokkal, orosz, angol gépekkel, úgy, hogy párban legyen az egyes országok hadi technikája. Európában van néhány páncélos múzeum, az egyik Németországban, amit meg is látogattam, de készülünk Franciaországba is, ahol csakugyan teljes nagyságban megnézhetők ezek a harci gépek.”

A családi és baráti körben egyre többen hódolnak ennek a szenvedélynek és kirándulásaik során egy-egy ilyen látogatást is beterveznek. Zsoltot már gyermekként nagyon érdekelte a történelem, középiskolásként versenyeken is részt vett, de az érdeklődés mai napig tart.  Barátaival haditechnikai bemutatókra is járnak, és mint megtudom, egy nagy tigris makettot is vezetett már, amely nagy élmény volt számára.

A gyűjtemény jelenleg 54 darabból áll, a kedvencek már megvannak, de azért minden ajándékozás alkalmával könnyen kitalálják az ismerősök, mivel is lephetik meg igazán a jogász fiatalembert.  

Ezt már olvasta?

Címkék: Hodosi Zsolt
Cookies