Back to top

Gyurákovics Erikkel bővült a kapusnévsor

Publikálva: 2023, július 12 - 13:43
A huszonhárom éves hálóőr a Somorjával futó projekt keretén belül érkezik Dunaszerdahelyre.
Gyurákovics Erikkel bővült a kapusnévsor

Gyurákovics Erik a sárga-kék kapuscsapat erősítése, a 23 esztendős, pozsonyi származású (szül. 1999. július 21-én) futballista a somorjai partnerklubunktól érkezik.

Bár Gyurákovics Erik Szlovákia fővárosában született, a magyarországi Ajkán nőtt fel. Pont ott indult iskolakorban a pályafutása, az első igazolványt az FC Ajka felkészítő korosztályos csapatában állították ki számára. 2011 nyarán az ETO FC Győr akadémiájára került, ahol az U13-as korosztálytól egészen a felnőttekig erősítette az ETO-t. Az A-csapatban a 2016/17-es szezonban mutatkozott be, amikor is három mérkőzésen védve járult hozzá az NBIII megnyeréséhez. A következő idénytől már a másodosztályban gyűjtötte a rajtokat, összesen 23 került a neve mellé. 2021 júliusában a Somorja játékosa lett, ahol 22 mérkőzésen kapott szerepet a szlovák II. ligában. A magyar és a szlovák kupasorozatban is öt találkozón állt a kapuban. Gyurákovics tagja volt az U19-es korosztályos magyar nemzeti csapatnak.

„Szeretnék lépésről lépésre fejlődni és ha a DAC-nál nem kapok játéklehetőséget, akkor nyilván Somorján szeretnék védeni. Viszont természetesen az a célom, hogy bekerüljek a dunaszerdahelyi csapat keretébe, a kispadra, majd a kezdő tizenegyébe is. Kapusedzőnktől, Pavol Hrnčiariktól sokat lehet tanulni, de Samo Petráštól és Veszelinov Danitól is sok mindent el tudok lesni. Az egész csapatban teljesen más szintű játékosok vannak, mint Somorján, így mindenképpen a fejlődés a fő cél. Örültem, amikor kiderült, hogy Dunaszerdahelyre kerülök. Mióta Somorjára igazoltam, az volt a fő célom, hogy felhívjam magamra a DAC figyelmét és ezt a lépcsőfokot meglépve itt legyek az együttessel” – nyilatkozta a DAC-cal való szerződéskötést követően Gyurákovics Erik.

Erik, üdvözölünk a DAC-ban és sok sikert!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies