Back to top

Gyümölcsöző a megye és a város kapcsolata

Publikálva: 2022, január 27 - 08:52
Dunaszerdahelyen, mint járási székhelyen számos olyan infrastruktúra létezik és intézmény működik, amelyet nem kizárólagosan csak a helyi önkormányzat tart fent és működtet, hanem Nagyszombat megye. Ennek kapcsán a megyei önkormányzattal közös tervezett munkákról, feladatokról, illetve magáról az együttműködés milyenségéről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Gyümölcsöző a megye és a város kapcsolata

Nem mindegy, hogy a helyi önkormányzat hogyan tud együttműködni a megyei önkormányzattal. Lehet az az ugyanis gyümölcsöző, kézzelfogható, de egymásra oda nem figyelő is.

Mi szerencsések vagyunk, hiszen Dunaszerdahely városa és Nagyszombat megye között nem csupán hatékony, de gyümölcsöző munka érvényesül. Természetesen mindez egy fontos folyamat része, mert ki kell emelni, hogy a város, de a régió képviseletében is olyan emberek vannak a megyei testületben, akik településünket, de nemkülönben a térséget is kellően és hatékonyan képviselik a döntéshozatalban. Nem mindegy ugyanis, hogy városunk területe, illetve az itt működő intézmények milyen infrastrukturális és egyéb fejlesztésen mennek keresztül, hiszen azok nem csupán a dunaszerdahelyi lakosokat, hanem az egész régió szolgálják.

A városunkat számost megyei fenntartású útszakasz érinti, elég csak a Galánta–Bős, a Komárom–Lég felé vezető utakat, a Hodos felé vezető Szabó Gyula utcát, a Kürt felé vezető útszakaszt, a Pozsony felé vezető Jesenský utcát és a Pozsonyi utat, vagy a Karcsai utat említenem. Ezek mindegyikének rendbetétele és karbantartása a megye feladata, amelyet a nagyszombat megyei intézmény, az Útkezelő és Útkarbantartó Igazgatóság hajt végre.

Esetünkben elmondható, hogy a megyei együttműködés számos olyan kézzelfogható fejlesztést hozott, ami fontosnak bizonyult. Ilyen például a sikabonyi temetőnél kialakított körforgalom, amelynek a kiépítése közös beruházásban valósult meg. Vagy ilyen volt a tavalyi évben a Karcsai út rekonstrukciója is: a frekventált út itt is új aszfaltburkolatot kapott.

Az előttünk álló további feladatainknál is szükséges együttműködnünk a megyével. Tervezzük ugyanis egy a reggeli órákban „neuralgikus” pontnak, a vasútállomás és a buszpályaudvar közötti útszakasznak a körforgalommá alakítását, amely szakasz megyei és városi utak találkozási pontja. Az idei előkészítési és engedélyeztetési folyamatot követően 2023-ban várható a kiépítése. A cél a forgalom gyorsításán túl a közlekedés biztonságosabbá tétele is. Csakúgy, mint a Tesco melletti szemafort felváltó körforgalomnál is – itt szintén megyei és városi utak találkozásáról van szó, és ugyancsak a forgalom folyamatosabbá tétele a célunk.

Emellett vár ránk a Galántai út és a Jilemnický utca kereszteződésében található körforgalom felületének a felújítása. A Dunaszerdahelyet elkerülő 63-as úton, a Metrans mellett pedig, amit nagyon sok baleset helyszíneként ismerünk, szintén körforgalmat terveznek, bár az országos szintű beruházásként kerül megvalósításra. Azonban bennünket is érint, hiszen ennek a kereszteződésnek az ideiglenesen vagy teljes lezárása esetén szükséges a kamionforgalmat ideiglenesen a Fő utcára kell terelni, ezért lesz szükséges a Pódafai út és a Fő utca kereszteződésében található körforgalmat átépíteni, amely megyei beruházáskánt fog megvalósulni.

Ám egysíkú lenne, ha csupán az utakról beszélnénk. Több iskola is megyei fenntartású intézmény működik városunkban, így a Vámbéry Ármin Gimnázium, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola, az Egészségügyi Szakközépiskola, az Egyesített Szakközépiskola (Szabó Gyula 21), a Műszaki Szakközépiskola, vagy a szlovák tanítási nyelvű Ladislav Dúbrava Gimnázium is.

Tavaly a megyei költségvetésből megújult a Vámbéry Ármin Gimnázium udvarán lévő sport- és futópálya, amit nem csupán az iskola, de a város lakosai is igénybe vehetnek majd sportolásra.

Csakúgy, mint a technológiájában és infrastruktúrájában teljes mértékben újragondolt uszodát a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában. Akik oda jártak, rá sem fognak ismerni! A 21. századi követelményeknek megfelelően átalakult át, korszerűsödött, s ha a járványhelyzet lecseng, várja az úszás szerelmeseit. Cél még a wellness részleg megújulása is. A pihenőrész elkészülte után pedig a városközpontban egy jól felszerelt uszoda és egy wellness központ várja majd az idelátogatókat.

Sikerült megkezdeni emellett a Ladislav Dúbrava Gimnázium tornatermének a felépítését, amit szeptember elsejével adnánk át. A szlovák gimiseknek ezentúl nem kell a Smetana ligeti Alapiskola tornatermét használniuk, s az új tornatermet a nagyközönség is bérbe tudja majd venni.

Ne felejtsük el azt sem, hogy hogy a pandémia időszakában a megye a Vidékfejlesztési Szakközépiskola tornatermében alakította ki a nagy kapacitású oltóközpontot, amely nagyban hozzájárult, a városban, illetve a Csallóközben a kiemelkedő lakossági átoltottság arányához, hiszen nagyon sokan helyben tudták magukat beoltatni.

Megyei intézményként a Sárga kastélyban működő Csallóközi Múzeum is, ahol korábban európai uniós forrásból újult meg az udvar, a kastély homlokzata, illetve a kerítés is, most pedig egy új irodaház és egy raktárépület kiépítését igyekszünk biztosítani.

Ide sorolható az Osveta Művelődési Intézet is, amely bekapcsolódik a város kulturális életébe, illetve a Dunaszerdahelyi Járási Könyvtár, ami a megújult Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ emeleti részén kap helyett – itt is felújítások voltak.

Mindemellett tudni kell, hogy a Dunaszerdahelyi járásban több szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmény működik Ekecsen, Felbáron, Pozsonyperjesen, Medvén, amelyek szintén folyamatos fejlesztéseken mennek át, köszönhetően a megyével kialakított harmonikus kapcsolatoknak.

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies