Back to top

Gyere velünk a DAC-ra: veteránok és újoncok

Publikálva: 2019, szeptember 24 - 12:28
A szenci diákok élménybeszámolója, valamint a következő jelentkező meghirdetése. Az új iskolaévben is itt a Gyere velünk a DAC-ra! projekt.
Gyere velünk a DAC-ra: veteránok és újoncok

A 2019/20-es bajnoki idény hazai bajnoki mérkőzésein is folytatódik a „Gyere velünk a DAC-ra!“ projektünk. A szombati DAC-Rózsahegy bajnoki volt az első az új iskolaévben, amelyen a MOL Arénában vendégül láttuk a fiatalokat.

Az első látogatóink a Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola 4.a és 7.a osztályok tanulói voltak, akik már hosszabb ideje próbálkoztak, és végül sikerrel jártak. Az élménybeszámolójukat alább olvashatják.

A következő csoport a vasárnapi DAC-Zsolna összecsapásra érkezik. A beérkező regisztrációk közül a Diószegi Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjaira esett a választásunk. Az ő jelentkező levelükben a következő indoklás olvasható:

„Diószeg egy mátyusföldi kisváros, ahol már alig hallani a mi nyelvünkön beszélni és ezért sajnos egyre kevesebb diák látogatja az iskolánkat. Többek között ezért is szeretnénk eljutni egy ilyen találkozóra, hogy megmutathassuk, hogy kevesen vagyunk, de ezt is sikerült megcsinálnunk! Ha összefogunk, kis közösségnek is sikerülhetnek nagy tervek! Társaink között vannak, akik sajnos nem engedhetik meg maguknak, hogy elutazhassanak és szurkolhassanak kedvenc játékosaiknak, így nekik is szeretnénk egy álmukat teljesíteni. Viszont vannak közöttünk olyanok is, akik törzslátogatói csapatunk meccseinek, de szeretnék kiélvezni focicsapatunk győzelmét iskolatársaik, barátaik körében, hiszen mi egy vérből valók vagyunk! Hajrá Diószeg, hajrá DAC!”

Az összes többi érdeklődőnek is köszönjük a beküldött regisztrációt! A projekt a DAC-Aranyosmarót (12. forduló) mérkőzéssel folytatódik! A regisztráció hamarosan indul, kövessék honlapunkat!

A Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola 4.a és 7.a osztályok tanulóinak élménybeszámolója a DAC-Rózsahegy bajnoki mérkőzésről:

„A Szenczi Alapiskola kisebb üdvrivalgásban tört ki, mikor megtudtuk, hogy végre mi mehetünk a DAC meccsére. Nagyon régóta vártunk erre a lehetőségre, és most végre eljött. A meccs napján a fanshop előtt várakoztak az izgatott tanulóink. Volt köztük veterán meccsre járó, de olyan is, aki most jutott el először a DAC stadionjába. A trófeák megtekintése és az arcfestés után elfoglaltuk a helyünket. Bátran állíthatjuk, mi mindent megtettünk a győzelemért! Bár a meccs menete nem úgy alakult ahogy szerettük volna, torkunk szakadtából buzdítottuk a csapatot. Többeknek is elment a hangjuk a meccs végére, mindent kiadtunk magunkból. Megtapsoltuk a szép megoldásokat, felkiáltottunk minden alkalommal, mikor majdnem gólt lőttünk és megsirattuk a bekapott gólt.

Azért mégiscsak jókedvűen távoztunk a stadionból, hiszen ott lehettünk a mérkőzésen!”

Jakubecz Ádám, tanár

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteiből.

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás a belépők biztosításából, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. A projekt a Futballmánia égisze alatt fut.

A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, a Kárpát-medence teljes területéről. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja:
- Az emléktárgyak átadása
- A DAC találkozójának megtekintése
- Fotózás a pályán, találkozás a játékosokkal

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies