Back to top

Gyere velünk a DAC-ra: Palócföldről

Publikálva: 2019, május 8 - 06:53
Palócföldről érkeznek a következő látogatók a Gyere velünk a DAC-ra! projekt keretén belül.
Gyere velünk a DAC-ra: Palócföldről

A szombati DAC-Szered bajnoki mérkőzés már az utolsó előtti hazai ebben az idényben. Mindkét hátralévő találkozón fogadunk vendégeket a „Gyere velünk a DAC-ra!” projektünk keretén belül.

A hétvégi találkozón a Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű alapiskolával együttműködő Sportklub (ŠK Vinica) diákjai lesznek a vendégeink. Az ő jelentkező levelükben a következő indoklás olvasható:

„Az ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű alapiskolával együttműködő Sportklub diákjai  focistái nevében szeretnénk jelentkezni a Gyere velünk a DAC-ra programra.

Az ifjú kis focisták számára hatalmas élményt jelentene az Aréna megtekintése, a mérkőzés hangulata, melyet csak élőben lehet igazán átélni. Erre jó alkalom lenne a közelgő (május 11-i) DAC-SEREĎ rangadó. Azzal, hogy átélhetik azt a fergeteges hangulatot, ami a DAC meccseken uralkodik, mikor a több ezres tömeg egy emberként énekli a Nélküled c. dalt, mikor a nézőközönség egy emberként ugrik fel a lelátón és akad el a lélegzete egy-egy gólhelyzetnél, hatalmas töltetet adhat a gyermekeknek.

Magyarajkú diákjainkra mély benyomást tenne, ha meglátogathatnák a DAC-Akadémiát, hiszen ők is szívvel lélekkel űzik ezt a sportot. Meglátogatni azt az intézményt, ahol neves sportolókat képeztek / képeznek ki, örök élmény és legfőképp motiváció számukra – hiszen lehet épp közöttük cseperedik a jövő Bajnoka!“

Az egyik alapkövetelményt, miszerint csak Dunaszerdahely 100 kilométeres körzetéből fogadunk vendégeket, ezúttal nem vettük figyelemben. Illetve, az ipolynékiek magukra vállalták a szállítás intézését, ezért végül úgy döntöttünk, most az egyszer – picit felrúgva a szabályokat – kilépünk a körből. Reméljük, a jó palóc gyerekek elviszik otthonukba a MOL Aréna üzenetét, hangulatát és szellemét.

projekt a DAC-Nagymihály (2019.05.24., 19:00 ó) mérkőzéssel folytatódik

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies